A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

VIDA Gabriella: A gönci fazekasság

goltak még lábost (lábast) is, amely teljesen a pléhedényt utánozta. Márciusban legelőbb a csirkeitató kelendő, amit egyszer égettek, s melyet ma is készítenek még. A virágcserép korábban két részből állt: magából a cserépből, helyi nevén tégliből és kisméretű, lapos tálból, a téglitálkábó\ vagy cserepaljből. Két változatban léteztek: mázatlan, díszítetlen formában, illetve sötétbarna vagy zöld mázas, nyomkodott szélűben. Utóbbit megrendelték, ezért néha metszették és feliratozták is. Az ilyen cserepekhez tartozott a csipkéstégli, a kifordult peremű, nyomkodott szélű tálka. Ma is sokan keresik még a virágcserepet, Veres Lajos sokat készít belőle. Ajándékba, illetve megrendelésre készültek a medve alakú, dohány vagy cukor tárolására szolgáló edények is, ezek közül mintegy nyolcat ismerünk. Párhuzamaik a Felvidéken gyakoriak. Helyük a szekrény vagy a komód tetején volt. Két hátsó lábukon ülnek, mellső mancsaikban vázát vagy más tárgyat fognak. Nyaknál levehető fejük a tetejük, „szőrüket" ritka szövésű textilen préselték át. Színük sötétbarna vagy sötétzöld. Többnyire a hasukon datáltak, néhánynak a készítőjét is ismerjük. A legrégibb 1897-ben készült, mestere Bodnár Lajos volt. Id. Takács János 5-6 literes, víz tárolására alkalmas, medve alakú edényeket is készített, amiket az Alföldön adott el. Ezekből ma már egyet sem találtunk még a fazekas családjának tagjainál sem. Formáztak még Göncön komódon álló, ülő testtartású kutyabukszát (RM: 55.28.1.), edényt utánzó játékot, fagyökereztetőt (RM: 52.507.1.) és keménycserepet utánzó tormáscsészét, cukortartót. Ismerünk néhány alul szűk, kevéssé vállas, kívül máztalan 5 literes főzőedényt (RM: 52.525.1., HOM: 89.20.8.), amiket a visszaemlékezések szerint a környező kisebb falvakban szívesen megvásároltak a gönci csuprosoktól. Göncön magán és a nagyobb községekben szívesebben vették a bolti fazekakat utánzó, kívül-belül mázas főzőedényeket, hiszen a gönci agyag tűzálló. Veres Lajos ma is készít malac alakú pecsenyesütőt. De bármennyire tűzállóak is a gönci fazekak, a minőségük nem kifejezetten jó (a faluk feltűnően vastag), ezért nem állták a versenyt a gömöri főzőfazekakkal. A tűzálló edények készítése így nem is lett általános. A felsorolt edénytípusok mellett, illetve között van néhány kiemelkedően egységes díszítésű, kifejezetten Gönchöz köthető edénycsoport, mely külön említést érdemel. A gönci fazekastermékek legsajátosabb, legszebb s egyben legrégibb darabjai a századfordulón készült zöld mázas, karcolt díszítésű butykoskorsók, helyi nevükön bütykösök. Sem az edénytípus, sem az alkalmazott ornamentika nem ismeretlen más vidékek fazekasainak munkáin sem. Kizárólagosan göncivé a forma, a díszítmény és a méretek állandósága avatja ezeket a korsókat. Kivétel nélkül megrendelésre készültek, kiemelt helyük volt a vásárló és használó közösségben. Ez magyarázza az évszázados megmaradásukat is: vigyáztak rájuk, szekrény tetején vagy a pitvar hátsó falára akasztva tároltak benne italt. A zöld mázas, karcolt és feliratos edények ajándékként, illetve megrendelésre készítése az egész országban általános volt. A karcolás és a zöld szín együttes használata más célra készült edényeken szinte nem is jelent meg.

37 A gönci butykoskorsók nem nagy méretűek, magasságuk 18-20 vagy 30-31 cm, űrtartalmuk szerint. Hasuk, amely jellegzetesen kerek, kétoldalt enyhén lapított (16. kép). Nyakuk zömök és szűk, szájuk kicsi és kerek. Fülük a száj alatti peremből indul, korongfül-illeszkedésűek. A nyak alatt egy vagy két, még a festés előtt bekarcolt csík található. A díszítés technikája általános: a korongolás után kaolinból készült földfestékkel öntötték le az edényt, majd szöggel belekarcolták, metszették a motívumot és a feliratot. A zsendítés után a mázba keverték a rézhamut, és azzal öntötték le a korsót. Mint már említettük, a gönci zöldmázas butykoskorsó világoszöld, szinte kékeszöld, 37. Kresz M., 1960. 264. 448