A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)

14. kép. Falusi mulatság. A jobb oldalon sematikusan ábrázolt házon nincsen kémény. A parasztok az udvaron táncolnak és isznak. Albert Glockendorn fametszete 1530 körül. Közli: Geisberg, M., The Germán single-leaf Woodcut 1500-1550. New York, 1974. I. 219. A füsttelenítés problémáját - mint láttuk - megoldották a rómaiak a városi építkezésekben és a villák padlófűtésével. Görögből kölcsönzött szavuk, a caminus a latinban már nem a kovácsok tűzhelyét jelentette (mint eredetileg), hanem a kéménnyel kiegészített tűzhelyet. A középkori latinban ezzel a kifejezéssel illettek minden olyan fűtőberendezést, aminek füstjét el tudták vezetni. Ebben az értelemben szerepel már a Szent Gallenben talált kolostortervrajzon is a VIII. század első felében. A legtöbb helyen sokáig beérték egyetlen kürtővel, amit vesszőből fontak és betapasztottak. A faépítkezés tartományaiban fából ácsolták a kürtőt, csőszerűén vagy - elsősorban Közép-Európában - gúla alakú szerkezetként. A legigényesebb megoldás az volt, ha kőből - kupolaszerűén - építették meg a ház ezen, sokáig szükségtelennek tekintett tartozékát. Németország, Anglia, Franciaország XII-XIII. századi váraiban az ilyen építményeket eredetileg kemin, chimney és cheminée szavakkal nevezték el, ami a latin kifejezés átvétele volt. A magyar kémény szó is így keletkezett. A városok házait is kiegészítették kéményekkel. Ez az építmény az észak-itáliai városokban a XV. században már általános volt és terjed az Alpokon át észak felé. A XV. századi falusi házakat mutató festményeken még alig lehet látni kéményt, de a városok utcaképein már igen. A XVI. századtól az Alpoktól északra lévő falvak ábrázolásain is lehet látni kéményes házakat. Persze a kémények még ritkán biztosítottak elegendő léghuzatot. A XVI. századi enteriőrökön gyakoriak az égő tüzű kandallók. A helyiségben csaknem mindig nyitva 401