A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

KONKOLYNÉ GYURÓ Éva: A Zempléni-hegység települései és népessége a második világháborúig

szám gyarapodása jelzi, hogy a trianoni békeszerződés után erősen megfogyatkozott erdőállományú országban megnőtt az erdő népességeltartó képessége. A Hegyközben a megelőző időszakban sem elsősorban külpiacra termelő, önellátó mezőgazdaság és az erdőgazdaság tette lehetővé a lélekszám növekedését. A régiók településeinek létrejöttét és fejlődését, népességszámuk változását alapvetően meghatározza az adott természeti és társadalmi-gazdasági feltételek között folytatott termelés fejlettségi szintje. A gazdasági élet a táj népességmegtartó képességének döntő tényezője, virágzása, illetve hanyatlása érzékenyen tükröződik a települési és népesedési viszonyok, az életkörülmények alakulásában. A Zempléni-hegység, e korán betelepült és virágzásnak indult régió a török hódoltság korában élte fénykorát. A térség helyi energiái-a. hegység erdőségei, legelői, ásványkincsei, a D-DK felé nyitott medencék kedvező klimatikus adottságai, a domb- és sík vidékek szőlő, gyümölcs, és szántó művelésre alkalmas térségei, a vizek adta energia, szállítási és halászati lehetőségek, az ártéri legelők, valamint a térség helyzeti energiái, az Alföld és a Kárpátok közötti földrajzi fekvés, az É-D, illetve K-Ny között folyó távkereskedelem Hernád és Bodrog mentén haladó útvonalai, valamint a felvilágosult, vagyonos nemesek (Rákócziak, Károlyiak) tevékenysége révén a XVI-XVIII. században az országos szinthez képest fejlett terület volt. Gazdagságát az ökológiai viszonyokra épülő intenzív területhasználat, elsősorban a szőlőművelés, másodsorban az állattenyésztés és szántógazdálkodás, valamint a bányászat és manufaktúraipar adta. A XIX. századtól a szőlőtermesztés ismétlődő válságai az ipar hanyatlása, illetve visszafogott fejlődése nyomán a térség már nem sorolható az élenjárók közé. A trianoni békeszerződés után hátrányosan érintette Kassa Csehszlovákiához csatolása, és az északi kereskedelmi kapcsolatok elvesztése. Az országban erőteljesen fejlődő gyáripar - szén- és érclelőhelyek hiányában - nem a térségben települt. A mezőgazdaság nem tudott elegendő dinamikát adni a régió fejlődéséhez, és egyre inkább periférikus területté vált. DIE SIEDLUNGEN IM ZEMPLÉN-GEBIRGE UND IHRE EINWOHNERSCHAFT BIS HIN ZUM ZWEITEN WELTKRIEG In den Randgebieten des Zemplén-Gebirges lässt sich die Gegenwart des Menschen vom Paläolithikum und Neolithikum an nachweisen. Die Vorfahren der Ungarn ihre ersten Quartiere in der Gegend von Szerencs und Sárospatak, am Fusse des Gebirges aufgeschlagen. Später folgte darauf die Inbesitznahme der Landschaften entlang der Flüsse Hernád, Ronyva und Bózsva. Die königlichen sowie die sich nach dem Tatarensturm herausbildenden adeligen Burggüter entstanden im Laufe des 11.-12. Jahrhunderts um die Burgen von Abaújvár, Tokaj und Sárospatak und während des 13.-14. Jahrhunderts bei Füzér, Regéc, Boldogkő, Sárospatak und Tállya sowie darüber hinaus im 15.-16. Jahrhundert um die Burgen von Tokaj und Szerencs. Jene Siedlungen, die im Laufe des 13.-15. Jahrhunderts durch die Landwirtschaft, in erster Linie durch den Weinanbau, aber auch duch den Bergbau, den Handel und Zolleinnahmen sowie Märkte grösser und reicher geworden waren, erhielten die Privilegien der Stadt beziehungsweise des Marktfleckens. (Sárospatak, Sátoraljaújhely, Telkibánya, Tolcsva, Gönc, Vizsoly, Szántó, Tállya, Szerencs, Tarcal, Tokaj, Liszka.) Zur Zeit der Türkenherrschaft stellte das Aufblühen der Marktflecken ein entscheidendes Moment der Stadtentwicklung dar, und dies vor allem im Zemplén-Gebirge und in erster Linie am Fusse von Tokaj-Hegyalja, welche im wirtschaftlichen wie auch im politischen Leben des Landes eine bestimmende Rolle spielten. Während des 16. Jahrhunderts wurden auch Mád. Erdőbénye und Bodrogkeresztúr zur Oppidum erhoben. Wie stark die Gegend Tokaj-Hegyalj a entwickelt war, zeigt jene Tatsache, dass 349