A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok Gömör megye lakóinak vásározási szokásaihoz és a gömöri vásárok 18. század végi történetéhez

A 18. században Gömör vármegye azon térségeihez tartozik az országnak, melyek két egymástól elég határozottan elkülönülő gazdasági körzetet kapcsoltak össze. A hegyvidéki és alföldi gazdálkodás tipikus tájait. Gömör megye összekötő kapocs volt Zólyom, Liptó, Sáros, Szepes vármegyék és Abaúj, Borsod, Heves, Nógrád megyék térségei között. Ez a kapcsolat vagy átmenet nemcsak abban nyilvánult meg, hogy tranzit megye volt e két típusú gazdasági

; természeti térség között, hanem Gömör megye esetében magában a vármegyében keveredett a két típusú táj és gazdálkodási kényszer. ÉszakGömör ásványokban, ércekben gazdag erdőségei a vas- és egyéb érc kibányászására, feldolgozására predesztinálta a lakosságot. Az erdőségekben megszámlálhatatlan juhnyáj és sertéskonda legelt, gyapjút, túrót, sajtot, zsírt, szalonnát, füstölve tartósított „disznóságokat" kínálva fel cserébe az alföldi búzáért, rozsért. Ugyanakkor Gömör megye észak felől zárt völgyei gyümölcsösöket növeltek, számos helyen erdőszerű bőséggel. A cseresznye, a szilva, a dió igencsak bőven termett e tájon. Az erdőségek és a völgyekbe szorult rétek növényeinek dús virágzata Magyarország egyik „legmézelőbb" tájegységévé tette Gömör megyét, aminek következtében a magyarországi mézforgalom és viaszfeldolgozás központja Rozsnyó lett, s ezt a szerepkörét csak a 19. század végén veszítette el. A megye déli térségei búzát, rozsot termettek. A „lenti falvak" lakóinak főfoglalkozása a mezőgazdaság volt. E kettősség mellett a megye táji, talaj- és természeti adottságaival függ össze, hogy az általunk vizsgált időpont előtt évszázadokkal kialakult egy nagyon eleven, közszükségleti cikkeket előállító, e cikkekkel majdnem az egész országot „terítő" háziipar. A háziipar mellett természetesen jelentős volt a vas- és rézfeldolgozás is. Mindez azt eredményezte, hogy Gömör lakossága körében nagyon előrehaladott volt a munkamegosztás. Ez a társadalmi munkamegosztás azonban nem a haszonelvű árutermelésből fakadt, nem az kényszerítette ki, hanem a természeti adottságokra épülő archaikus megélhetési kényszer. Mindez együtt járt azzal, hogy a gömöri emberek rengeteget piacoztak, és háziipari, kézműipari termékeikkel bejárták az ország nagy részét. Az általunk eddig vizsgált vármegyék - Szabolcs, Szatmár, Bereg, Zemplén, Abaúj, Esztergom - lakói közül a gömöriek vásározási szokásai a leggazdagabbak, és abban is különböznek a többi vármegye lakóinak vásározási szokásaitól, hogy nemcsak az országos kirakodó vásárokra, elsősorban nem is azokra koncentrálnak, hanem sokkal inkább a hetivásárokra, piacokra, ami önmagában is bizonyítja, hogy megélhetési lehetőségeikkel kapcsolatosak piacozásaik. Ebben a dolgozatban nem kereshetjük a gömöri emberek életmódját, még csak gazdálkodási szokásaikat, mesterségbeli tudásukat, háziipari tevékenységeiket sem elemezhetjük, mint ahogyan szántó-vető szokásaikkal sem bíbelődhetünk. Vásározási szokásaikat, vásározó helyeiket indultunk felkutatni, ezért hát erre kell koncentrálnunk. Ennek a jobb megértése és képzeletbe idézése okán néhány mondat erejéig szólnunk kell a lakosság foglalkozásáról, a speciális tevékenységekről és a háziiparról. Említettük már, hogy Gömör megye a 18. században egyike a vasban és rézben gazdag megyéknek. Hámorok, kemencék olvasztják az ércet, kovácsok, lakatosok, bádogosok dolgozzák fel a kinyert vasat. Szerszámként, ekevasként, egyéb használati eszközként maguk a mesterek, vagy az általuk felfogadott fuvarosok szekerezik le Miskolcra, a Felső-Tisza-vidéki falvakba a vaseszközöket. Gömör megye „rézművesei" látták el pálinkafőző üstökkel, mozsarakkal Szatmár, Bereg, Zemplén, Szabolcs megye falvainak lakóit. Öntöttek itt harangot, csengőt, készítettek kolompot, lószerszámokhoz, szekerekhez fémalkatrészeket. A vas- és rézeszközöknél is híresebbek voltak azonban a gömöri cserépeszközök: tálak, szilkék, csuprok, cserépkályhák, bögrék, pipák, tányérok, kancsók és csak a korabeli fazekasok és vásárlóik ismerte edények és 210