A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

CSORBA Csaba: Vármegyei címerek és Borsod-Abaúj-Zemplén címere

vagy emlékeztek ugyan rá, de figyelmen kívül hagyták, mert számukra talán már nem volt elég kifejező. A 17-18. században ugyanis a királyi címeradományok nagy része valamiképpen utalt a megadományozott személy vagy közösség jellegzetességeire: emberek esetében foglalkozásra, kiemelkedő tettekre, városok és vármegyék esetében természeti és gazdaságföldrajzi jellemzőkre. Ezeknek az igényeknek a középkori címerek már nem feleltek meg. Azt hisszük - az előbbiek alapján - joggal feltételezhetjük, hogy Magyarország vármegyéinek jelentős része rendelkezett 1526 előtt címeres pecséttel, s használták is. A vármegyei közigazgatás azonban alapvetően a szóbeliségen nyugodott. A vármegyéknek nem volt állandó székhelye, a megye gyakran változó tisztségviselői nem sokat törődtek az írásbeliséggel. Többnyire csak a megyegyűlések idejére alkalmaztak írnokot. A jogi ügyletek írásba foglalását rábízták a hiteles helyekre. A megyegyűlésekről nem vezettek jegyzőkönyvet, ilyenek csak a 16. század második felében tűnnek fel. A korai jegyzőkönyvek közé számítanak az abaúji (1564-től), a borsodi (1569-től), a gömöri (1571-től), a tornai (1569-től), s a zempléni (1558-tól).

39 Az 1526 utáni zavaros évtizedekben viszont a megyei igazgatás még rendszertelenebbül működhetett, mint azelőtt. A hiteles helyek szervezete is összeomlott, többségük működése megszűnt vagy periodikussá vált.

40 Ebben a helyzetben a megyei írásbeliség szerepe felértékelődött. A zűrzavarban rendet kellett teremteni, ezt célozta az 1550:62. te, amelynek szövege a következő: „Minden vármegyének legyen pecsétje, amelyet az alispánok és a szolgabírák meg esküdttársak pecsétéi alatt ládában kell tartani. Ezenkívül határozták, hogy azoknak a különböző alkalmatlanságoknak az elkerülése végett, amelyek a vármegyékben eddigelé többször azért fordultak elő, mert a pecsétek bizonytalanok és ismeretlenek voltak, jövőre a vármegye nevében kiadandó leveleket a királyi felség kegyes engedélyéből egy pecsét alatt adják ki, amint ez Somogy vármegyében történik. 1. § Amely pecséteket, miután azokat megnyerték és elkészítették, minden egyes vármegyében az alispán, szolgabírák és esküdttársak pecsétéi alatt ládában vagy ladikéban tartsanak és onnan csak akkor vegyenek ki, amikor a törvényszék tartása alkalmával a vármegye nevében valamely levelet kell megpecsételni. 2. § És ezeket a leveleket az alispánok, szolgabírák vagy esküdttársak, vagy közülük azok, akik írni tudnak s egyszersmind a jegyző írják is alá." Nyáry Albert szerint már 1550-ben címeres pecsét iránti kérelemmel fordultak az uralkodóhoz Sopron, Nyitra, Hont, Zemplén és Liptó vármegyék, s azt meg is kapták. Nógrád 1551-ben, Abaúj és Bars 1552-ben kapott címert. Pecsétnyomót Nógrád 1553ban, Abaúj 1558-ban vésetett. Túrócé 1557-ből, Zaláé 1559-ből való.

41 Ezt követően alábbhagyott a címerszerzés vágya, s Szepes a következő, amelyet Nyáry említ, 1593ból.

42 39. Vö. Eckhart F., 1946. 126-134. 40. Vö. 1550:61. te, amely közvetlenül megelőzi a vármegyei pecsétekre vonatkozó törvénycikket. Szövege a következő: „Az elpusztult káptalanok és konventek pecsétéit a király szereztesse be és azok helyreállításáig tartsa magánál vagy a helytartónál. És mivel tudjuk, hogy némely, most elpusztult káptalannak vagy konventnek egyik-másik kanonokja vagy barátja biztos lakhely nélkül szerte kóborol, akik azonban nem átallják, hogy a náluk maradt pecsétet használják és azzal hamis (ok)leveleket pecsételjenek meg: 1. § A királyi felség az ilyen elpusztult káptalanok és konventek pecsétéit szereztesse be mindenünnen és amíg az egyházakat helyre nem állítják, addig méltóztassék magánál tartani vagy az ő helytartó uránál hagyni." 41. Nyáry A., 1886. 86-87. (Tagányi K., 1880. ezeket az adatokat még nem ismerhette a vármegyei címerekkel kapcsolatosan.) 42. Nyáry A., 1886.87. 122