A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

NÉMETH Lajos: Kondor Béla költészetéről

KONDOR BÉLA KÖLTÉSZETÉRŐL NÉMETH LAJOS Nehéz Kondor költészetéről írni, mert Kondornak, a költőnek alakját szükségképp háttérbe szorítja a zseniális képzőművész image-a, akarva, nem akarva, költészetét az életmű melléktermékének tekintjük. Pedig nem kisebb költő, mint Nagy László fogalmazta meg Kondor verseiről szólván: „Költő és festő: egy. Ez a megállapítás jóval több, mint a személy azonosítása. Mert Kondor működése kép- és költeményalkotásban valóban azonos ihletettségű, azonos erejű is. Régóta látom, hogy benne a festő és költő nem kiegészíti, hanem föltételezi egymást" - ám e vélemény elszigetelt maradt. Tény, hogy az olvasó, aki ismeri Kondor életművét, a verseket is a képzőművészeti alkotások vetületében ítéli meg, a közös vonásokat, az élmény azonosságát kutatja, keresi bennük a festmények és grafikák expresszivitását - egyszóval nem önmagukban mint autonóm poétikai struktúrákat vizsgálja. Nem véletlen, hogy a nemrég kiadott gyűjteményes verskötet, az „Angyal a város felett" - amely a korábban megjelent két kötet, a „Boldogságtöredék" és a „Jelet hagyni" anyaga mellett számos eddig publikálatlan verset is közread - számos kép és grafika reprodukcióját is közli, egyszerre vállalja tehát a képzőművészeti album és a verseskönyv feladatkörét. De különösen nehéz nekem Kondor verseiről írni, hiszen megadatott, hogy közelről lássam Kondor útját, az életmű megalkotásáért vívott küzdelmét, ezért verseit olvasva még nehezebb elválasztani az alkotó-egyéniségtől a műalkotás-egyéniséget. Képzőművészeti tevékenységét elemezve ez könnyebb feladat. Egyrészt mert szakmám a művészettörténet-írás, tehát a műveket eleve elsősorban nem alkotólélektani szempontból, személyiségdinamikai vetületben szemlélem, hanem mint objektiválódott érték- és jelentésstruktúrát, másrészt a líránál objektívebbnek tekinthető képzőművészeti műfajokban jobban elkülönül a művészi szubjektum és a mű. Bármennyire kifejezheti is a vonal és a szín az emóciót, mégis valamiként elidegenedik az alkotó személyétől, átlép a forma és a stílus területére, míg a szó valamiképp jobban megőrizheti az alkotószemélyre reflektáló karakterét - ha csak nincs szó konkrét vagy matematikai költészetről, szókonstrukcióról. Természetesen a modern művészet esetében a képzőművészetnél is bonyolultabb a helyzet. A művészettörténészek - köztük jómagam is - szívesen hasonlították össze például Van Gogh és Cézanne művészetét, mint a szubjektív és az objektív típus pólusát, hangoztatván, hogy míg Van Gogh szimbolikáját, formanyelvét, sőt ecsetkezelését, technikai megoldásait sem érthetjük meg személyének, pszichikai habitusának, betegsége állapotának ismerete nélkül, addig Cézanne műveinek megértéséhez nem sok segítséget nyújt a személyiségdinamikai tényező ismerete - mígnem Meyer Schapiro a pszichoanalízis segítségével ki nem mutatta Cézanne objektíve életművének szubjektív meghatározóit. Kondor tudta és vallotta magáról, hogy romantikus alkat. Némiképp védekezett ez ellen - bár jellemző, hogy az egyik legnagyobb szabású 91