A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

GODA Gertrúd: Izsó Miklós domborműve Váradi Fekete Dezsőről

később e kor szobrászati ismeretének máig érvényes összegzéseként Adolf Hildebrand: A forma problémája a képzőművészetben címmel megfogalmazott. Gyakorlatilag a két kiterjedésű féldombormű eljárással dolgozik, mely egységes nagy formákat igényel, s az alapsíkból alig kiemelkedő finom felszínnel képes téri képzet élményét adni, ugyanakkor sikerül megszabadulnia a klasszicizmus típusábrázolásától, az arcképen még ekkor uralkodó biedermeieri szenvelgéstől. Bár a mű lelkületéből mélységes béke árad, de az egyén karakterének megragadása, tekintetének gondolatokkal teli visszafogottsága már saját kora iránt felelősséget érző ifjú értelmiségit portretírozza. Ennél az arcképnél sikerült talán legszebben Izsónak úgy megfogalmaznia a hajkoszorút, hogy az ne önálló szobrászati bravúrként koronázza a fejet, hanem alárendelt szerepben, a karakterre való utalás szolgálatába álljon. Izsó ezen a reliefjén nem kerül általános hibájába, bár Kriston László esetében az egyéniség nagybani kifejezőjévé válik a frizura, ami talán nem lenne ennyire kívánatos, s ami a faragó és a mintázó eljárás közötti technikai különbségből is adódik. A hatásformára kell a domborműnél törekednie, s a megjelenítés koncentrált figyelme nem engedi a körplasztika létformai lehetőségében elmerülni. Az anyag ezúttal a fehéren hagyott gipsz, mely az agyagban mintázott munka öntvényeként nyerte el formáját. A patinázatlan, tiszta szín egyedül a formák érzékeny árnyékaként képes mutatkozni. Nincs lehetőség a mélység és magasság valőrbeli segítésére, a patinázásra sem - ami így az egységes hatást segíti -, s idilli nyugalmat ad. A finom felületi tónusok sem adnak lehetőséget a formai romanticizmusra, rajzi finomságokra épül ez is, mint Izsó valamennyi domborműve.

10 Igaz erre a művére is az a megállapítás, hogy Izsó olyan szobrász, akinek munkássága mélyen a klasszicizmusba gyökerezik, de aki az adott időszak lelkületével elsőnek képes azonosulva arra művészien reagálni, s elsősorban témaválasztásában lesz a nemzeti romantika megteremtője, majd a hagyatékában maradt terrakotta vázlataiban túllép önmagán, melyekből már egy új gondolatiság egy új formába öltve testesül meg. Az emlékműszobrászatban - még az oly léptékű pályamű esetében is, mint a Palóczy László Miskolcon állítandó obeliszkjének arcképdomborműve - kudarcra van ítélve a megrendelő sokféle szempontja által. Elsősorban báró Vay Miklós szobrászművész, a mindenkori rivális ingyenes fölajánlása üti el a megbízástól." Vay terve - mint Izsó maga győződhetett meg erről, s panaszolta nagybátyjának, Szathmári Pálnak, Borsod vármegye főépítészének-:„. . . Palóczy-emlék csupán az általam benyújtott terv szolgai utánzása s meghamisított másolása - mely az eredetitől csupán abban különbözik, hogy az általam tervezett arányok és az összhangzat - mondhatom kontárul megrontatott - s különben pedig egyszerű plágium."

12 így hát egy felajánlással több érkezett az 10. A felsorolt hat arcképdombormű mellett a Szépművészeti Múzeum háborús veszteséglistáján szereplő két gipsz reliefjével: Lisznyai Kálmán (1863) (30x21 cm), Szalay László (1873) (30x21 cm) teljessé tehetjük a felsorolást. 11. Borsod vármegye 1869. évi bizottsági közgyűléseinek tisztázott jegyzőkönyvében 669. számú tétel alatt jegyzőkönyvi köszönetet mondanak: „Köszönet ifjú báró Vay Miklós úrnak a síremlékbe vésett domborműmárvány arcképért, melyeket a maga, s családja kegyelete jeléül díj nélkül készíteni szíveskedett." Ugyanakkor tudjuk Izsó egy leveléből Is. 6. sz. jegyzet; „Palóczy László emlékszobrára a megyei bizottmány, illetőleg annak akkori elnöke, Mocsáry Lajos - első alispán - úr engemet szólított föl terv készítésére, - Én ezen felhívásnak engedve a tervet és költségvetést rendszeresen el is készítem . . . Ezután vártam és reméltem, hogy a vállalatot is megkaphatom, ha pedig nem, legalább költségemet egy megye bizottmány kötelessége szerint megtéríti ... - azonban ez elmaradt, és a vállalatot báró Vay Miklós úr nyerte, s később az emléket ő föl is állította. - Én azon hitben éltem ekkoráig hogy tervem elveszett." 12. Ld. 6. sz. jegyzet. 66