A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

SÜMEGI György: A képíró, Simonyi Antal

A 40-es évekből fönnmaradt egyetlen datált festménye 1845-ben készült Női portré,™ egy ismeretlen nő mellképe. Szokvány biedermeier női arckép ez: kö­zépen szétválasztott, lesimított hajú, erő­sen dekoltált ruhát viselő háromnegyen profilos női arcmás. Családtag vagy isme­rős lehet, mert egyfajta személyességet, közvetlenséget sejtet az ábrázolt szo­morú-megtörtségének a megjelenítésé­vel. A test színéből diszkréten kicsillanó arany fülbevaló, a haj és a ruha egymásra rímelő azonos barna színteste, a váll­kendő sötétzöldje finom eszközhasznála­tot, gondos színválasztást mutat olyan ér­telemben is, hogy az ábrázolt fáradtságát, bánatát még inkább kiemeli. (Igaz ugyan, hogy a 70-es évek második felében szak­szerűtlenül restaurálták, s így a csúcsfé­nyek „eltűntek" a képről.) Simonyinak a Kecskeméti Református Kollégium tulajdonaként, bizonyosan az 1840-es évek legelejére datálható rajzai, másolatai és egyéb munkái közül egy sem maradt fönn máig. így csupán a kölcsönzési napló bejegyzései mutatnak nagyobb Simonyi-mű mennyiséget. Ezen kívül is csupán néhány föllelhető, fönnmaradt és azonosítható festményt hozhatunk csupán kapcsolatba a kezével. Biztosra vehető, hogy külföldi tanulmányai, nyugat-európai vándorlásai, a hazájától távol eltöltött években pénzkereseti forrásul is használta, használhatta a portretírozást. Ugyancsak biztosra vehető az is, hogy ilyenfajta alkotásai a megrendelőknél és azok leszármazot­tainál, de mindenképpen idegenben maradtak, maradhattak. Simonyi festői életműve, rajzolói és festőművészeti munkássága ezért, a Magyarországon kis számban regisztrál­ható műve miatt is nehezen kutatható és föltárható. A néhány, elszórtan föllelhető adat és az ugyancsak szerény mennyiségű és minő­ségű mű nemcsak torzóban maradt festői életművet mutat, hanem azt is sejtetni engedi, hogy művei nem emelik a kortárs magyar festők átlagszínvonala fölé. Elannyira nem, hogy a korszakkal foglalkozó összefoglalókból Simonyi rendre kimarad, még a kismesterek sorában is csak ritkán veszik számba. Zádor Anna jogos figyelmeztetése rá is vonatkozik: „megtört sorsú alakja e kornak több is van, de működésük feldolgozása még hiányos". 19 Simonyira aktualizálva, e megjegyzéshez azt is hozzáte­hetjük, hogy a földolgozás, a teljes körű bemutatás szinte lehetetlen. Simonyi - és több kortársa - esetében legtöbbször csupán a bizonytalanban tapogatunk, művek után vizsgálódva, a lehetetlent kísértjük meg róluk szólva: egyfajta teljességük lebeg a 3. kép. Simonyi Antal: Okrutszky Aurél arcképe, 1852 (HOM) 18. Simonyi Antal: Női portré, 1845. o. v. 46x38,5 cm, J.j.l.: festette Simonyi Antal 1845. „Katona József Múzeum, Itsz.: 66.184. A kép restaurálási dokumentációja: KJM, Művészettörténeti Adattár, 18-80. 19. Zádor Anna: A magyar művészet a XIX. század első felében. In: A magyarországi művészet története. Főszerk.: Fülep Lajos. IV. kiad. Bp. 1970. 366. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom