A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)
SÜMEGI György: A képíró, Simonyi Antal
képzőművészeti munkásságára 9 és döntően befolyásolták Muraközy János festészetének, festői pályájának kezdetét és további alakulását. A további kölcsönzőkre (Kornmuth János, H. Nagy István, Pap Antal, Örsi János) ugyancsak megtermékenyítő hatással lehettek a rajzok, okulásul szolgálhattak számukra egészen 1847-ig, mivel addig találtunk a kölcsönzésükre vonatkozó bejegyzést. Az is túlzás nélkül föltehető, hogy a Jókaival barátságot tartó Petőfi, kecskeméti tartózkodása idején (1843. január 13.-március 23.) esetleg láthatta a kikölcsönzött Simonyi munkákat. Jókai későbbi visszaemlékezésében emlegeti: „A harmadik előadásunk Kotzebue „Zűrzavara" volt. Ott már én voltam a primo amoroso ... Az én hódolatom tárgya Simonyi Antal nagyhírű pesti fényképész nővére volt." 10 (Jókaiban természetesen jobban rögzült a fényképész, mint a rajzoló, mivel az 1860-as években őt magát is többször lefényképezte Simonyi.) Szakács Margit, Simonyi Antal életének s fotós munkásságának ismertetője azt állítja idézett tanulmányában, hogy festőnk „Velencébe szóló ösztöndíjat kapott, ahol három évet töltött"." Hiteles adatok híján csak föltételezhetjük, hogy e stipendiumot szülővárosa adta Simonyinak és kijárásában, elintézésében szerepe lehetett édesapjának is. Velencében 1843-tól tanult Simonyi. Az ottani miliőről, a tanulás környezetéről megint Barabás Miklóst idézem: „Velencében a professzorok és tanítványok közt egészen más viszony volt, mint Bécsben, ahol olyan feszes élet volt, akárcsak a kapitány és közlegény között. Itt egészen kollegiális viszonyban élt a tanár és tanuló. Gyülhelyök leginkább egy kávéház volt, (...) ahol estefelé, az öt-hat óra között elköltött ebéd után jöttek össze, s egészen barátságosan vitatkoztak a művészet különféle kérdéseiről. A professzorok: Politi, Lipparini, Gregoletti, Marchesi s Malatesta". 12 Simonyi, ahogy a bécsi akadémián, úgy Velencében is gyakran találkozott magyar festőkkel és más céllal utazó honfitársakkal. Az Accademie de Belle Arti ez idő szerinti igazgatója a magyar származású Beniczky Lajos (1804-1880 k.) volt. Velence az építőés képzőművészeteknek hatalmas kincstára, ahol a Doge-palota, a templomok a művészettanulmányozáshoz remekműveket kínáltak: az egész gazdag velencei festészet korábbi emlékanyagát, különösen a reneszánsz műértékeit, a Bellinik Madonnáit, Giorgione, Tiziano műveit, Tintoretto nyugtalan képvilágát, vedutákat, Guardi és a Canalettok műveit. Velencében az akadémia szerves része volt a város lenyűgözően színes, eleven életének. Az évzáró ünnepély, a díjak kiosztása és a szépművészeti kiállítás megnyitása jelentős eseménynek számított. Az akadémiai évzáró napja, augusztus 4-e az egész Velence polgárságának az ünnepe. Az ünnepélyen megjelenik Pálffy gróf, Velence kormányzója. Az akadémia nagy aulájában gyülekező közönségben ott van Berry hercegnő és a városi magisztrátus képviselői, a polgárság színe-java. Az ünnepet az akadémia titkára, A. Diedo beszéde nyitja meg. Felolvasták a verseny jegyzőkönyvét, majd Pálffy gróf szétosztotta a művészifjaknak a jutalmakat. Az évadzáró kiállításon sok ifjú tehetség van, de hiányzik „az a nagy egység, mely a velencei iskolát addig megkülönböztette; a rajznak és a színezésnek együttes szerepe". Ezt a korabeli újság (Gazzetta, Anno 1845. N. 178. 725. p.) hiányolja. 13 A velencei akadémia 1844. évi pályázatán, „a Sala delle statue del gruppo in disegno" versenytételnél a magyar Simonyi Antalnak, mint a legjobbnak is csak egy 9. Vö.: Orosz László: Jókai Kecskeméten. Tiszatáj, 1954. 2. sz.; Vayerné Zibolen Ágnes: Jókai képzőművészeti munkássága. Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve, 1962. Bp. 61. 10. Jókai Mór: Életemből I. Bp. 1907. 65. 11. Szakács i. m. 249. 12. Barabás i. m. 84. 13. Turcsányi Erzsébet: Molnár József. Bp. 1938. 13-14. Turcsányi felsorolja az 1844-45-ben Velencében járt magyarok hosszú névsorát is: i. m. 15. 116. 46
