A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: Adalékok a 18. századi zempléni vásárok és a vásározó zempléni lakosok történetéhez

A kilenc kérdőpont haszonvételekről tudakozó kérdése kapcsán a kérdező biztosok - minden falu esetében - élénken érdeklődtek az úrbéres lakosok pénzszerzési lehetőségeiről, a községek, mezővárosok lakóinak vásározási szokásairól. A parasztok - örökös és szabad menetelű jobbágyok, zsellérek - hűségesen vallottak ezekről, mint ahogyan felsorolták termékeik, készítményeik, állataik közül azokat is, amiket, amelyeket vásárra visznek, vihetnek. Több-kevesebb pontossággal minden pénzszerzési, vásározási, kereskedési lehetőséget megemlítettek. Arra, hogy ezt megtegyék, a földesurak, vagy azok teljhatalmú megbízottai is ügyeltek, mert ezzel bizonyíthatták a jobbágyvédő államhatalom képviselői előtt, hogy úrbéres alattvalóik „jó sorban" élnek, nyomoruk, szegénységük, elesettségük kevésbé a földesúri szolgáltatások felettébb magas voltával, sokkal inkább a jobbágyok, zsellérek szorgalmának hiányával függ össze. Mi, ezúttal ezekből a vallomásokból igyekeztünk kibontani a vásári vonzáskörzeteket, melyeknek hatása nem múlt el nyomtalanul a korszerű infrastruktúra, a vasútés közúthálózat kiépítése után sem. Sőt, ezek a hatások, kapcsolatrendszerek és egymásrautaltságok Trianonig meghatározó jellemzői voltak a magyarországi regionális érintkezéseknek, szoros kapcsolatrendszereknek. A zempléni parasztok vallomásai karakterisztikusak, és nyomukban a regionális jellemzők plasztikusan rajzolódnak ki. Ezekből most csak néhány meghatározó jellemzőt emelünk ki, hogy az elemzések során a finom árnyalatok is kirajzolódjanak. Elsőként kell szólnunk a Hegyaljáról, melynek mezővárosait név szerint, vagy csak a tájegység szőlőhegyeit, néhány tucat község kivételével mindenütt megemlítik, de nem anynyira vásárai miatt, mint inkább munkát, pénzkereseti lehetőséget biztosító térséget, és a fölös élelem számára mindig alkalmas piacozó helyet, ahol a mezővárosokban főleg gabonát - búzát, rozsot - lehet értékesíteni. Erdei termékek közül a szőlőkaró, a zsindely, léc, deszka, a hordónak előkészített dongafa és sövényabroncs a legkelendőbb a Hegyalján. Ezeket a termékeket azonban nem a vásárokban, legalábbis nem elsősorban ott, sokkal inkább a heti piacokon adják el a zempléni és más vármegyékben lévő falvak lakói. Sokszor megrendelésre, előre történt megegyezés szerint egyenesen egyegy gazdához, házhoz, kereskedőhöz szállítják. A hegyi falvak pásztorkodásával, juh és kecske tartásával kapcsolatos készítmények többsége - a gomolya, a túró, sajt ugyancsak a heti piacokon kelt el. A háziipari termékek, házi szőttesek, a durva-, abaés fehérposztó felvevőpiaca nem annyira a Hegyalja. Azon falvak lakói, akik háziipari fonást és szövést folytattak, nem is nagyon látogatták a hegyaljai települések vásárait. A szőlőtermeléssel szorosan összefüggő magasabb életszínvonal részben a külföldi szövetek, részben pedig a céhes mesterek termékeinek felvevőpiacává tette a hegyaljai mezővárosok lakosságát. Élesen elüt a Hegyaljától, annak mezővárosaitól a homonnai uradalom gazdasági, igazságszolgáltatási és némileg igazgatásilag is egységgé szervezett, félszáznál több községe. Az uradalom falvai zárt egységet alkotnak, és az önellátás, illetve az ezt áttörő háziipar is itt él legelevenebben, majdnem érintetlen teljességében. Zömmel itt találhatók azok a falvak, melyeknek úrbéres lakói egyetlen vásározó helyet - Homonnát neveznek meg. Ugyanakkor itt a legelterjedtebb a korai urbáriumok valósága, és itt a legsúlyosabbak a földesúri terhek. Szinte minden jobbágy és zsellér örökös jogon kötődik földesurához. Külön figyelmet érdemelne a néprajzosok által már régen felfedezett, és a néprajz sajátos eszközeivel „eléggé mélyen megkutatott" Bodrogköz. Gyékény áruival, hal, csík, mezőgazdasági termékkínálatával állandó szereplői az itteni falvak lakói a hegyaljai heti piacoknak. A mikrorégiók tanulmányozása mellett külön dolgozat tárgyát képezhetné - s ezen töprengés keretén belül is külön kell majd szólnunk róla - annak a mintegy 40 telepü362