A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

OROSZ György: Egy XV. századi ikon üzenete a ma emberének

emelkedett szótlanság hangulatát hozza létre. Az angyalok nem néznek sem egymásra, sem az őket szemlélő emberre, hanem szótlanul magukba mélyednek. A beszélgetés olyan fajtájának lehetünk tanúi, amelyben nincs hely a szavak számára. Itt mindent érzésekkel, intuícióval, a ki nem mondott gondolatokba való beleérzéssel értünk meg. Az angyalok kézmozdulatát, amellyel súlytalan vándorbotjukat tartják, érzékelhető anyagtalanság jellemzi. A vándorbotok a Szentháromság egyik személyének eljövendő földi vándorlására utalnak. Az angyalok karcsú alakja mintha lebegne, alig-alig támaszkodnak a zsámolyra és a taburettekre. Ebben az egészben mintha az a lelkiállapot fejeződne ki, hogy az ember nem kapaszkodik semmi földi dologba, lemond a mulandó világ dolgairól. Az égi lények étele szimbolikus, táplálékuk a szeretet, ami a lélek elragadtatása. Az „Élet Kenyerét" eszik, Krisztus Testéből részesülnek. Meghívás ez a misztikus Vacsorára, a „mennyei bankettre". Rubljov újat tudott hozni a kolorisztika területén is. Megteremtette az orosz festészetben a színek harmóniáját. Zseniálisan hangolta össze a friss, „csilingelő" színeket. Régen a Troica tónusai sokkal élénkebbek voltak, de az idő koptatott erejükből. Ennek ellenére hatásukat mégsem tudta megtörni. Az aranysárga szín nagymértékű felhasználása, mely az ikonfestészeti terminológiában a „fényt" jelentette, az istenség szimbóluma volt, az ikonnak halk ragyogást, emelkedettséget, a földöntúli szépség jellegét kölcsönzi. Nem kevésbé fontos az azúrkék háromszori megismétlése az angyalok ruházatán, s ez világosan utal égi származásukra. Rubljov kerülte a harsogó színeket, mert akadályozták volna az angyalokat átható „világos, csöndes bánat" kifejezését. A színek váltakozásában csodálatos módon fejeződik ki a zeneiség, ami az általánosítás olyan csúcsairól beszél, ahol a színek egybeolvadnak a hangokkal, ahol már képtelenek vagyunk megkülönböztetni a színkombinációt a hangfűzéstől, ahol a zenei elemek átcsapnak a színek és a forma világába. Rubljov Troicája az ún. „fordított perspektíva" rendszerében készült. Az európai képzőművészetben, fogalmazza meg Uszpenszkij, B. A., a reneszánsz óta külső nézőpont fűzi a művészt az ábrázoláshoz. A középkori művészetben az alkotó az ábrázolt világon belülre helyezi magát, a dolgokat közvetlen környezeteként látja. Ezeken a képeken gyakran belső fényforrást találunk. A Troicán ábrázolt tárgyakat és az angyalokat a különböző belső fényforrások hol balról, hol jobbról érik, vagy egy kissé fentről.

14 Rubljov régi bizánci festészeti alapelvet vett át művészetébe. A középkori embernek a Biblia mindennapi kenyere volt. Papok, szerzetesek olvasták, királyoknak és főuraknak felolvasták. Az egyszerű népnek, az írástudatlanok számára a Biblia történeteit a templomok falán és ikonokon festették meg. Ez a „szegények Bibliája", a Biblia pauperum. Az ikon nem kép. Az ikonokat hódolattal megcsókolják, gyógyulást remélnek tőlük. Részt vesznek az egyházi szertartásokban, s néhány-, ról azt tartotta a néphit, hogy nem földi kéz alkotta őket. A nép ezeket csodatevő erővel ruházta fel. Csodálatos megjelenésüket a földön az évkönyvekben a legfontosabb események mellé jegyezték be. Az ikonokat nem foglalták (kép)keretbe, mint a festményeket. A keret hiánya arra utal, hogy az ikont előfordulási helyén reálisan létező tárgyként fogták fel. A fantasztikus elbeszélésekben, amikor a képen ábrázolt alak megelevenedik, úgy mászik át a képkereten, mint valami ajtón. Ha egy ikon kel életre, mintha élőlény lenne, elhagyja helyét, illetve valamilyen irányba fordul. Új volt Rubljov művészetében, hogy ikonjai nem parancsoló módon hatnak a szemlélőre. Alkotásainak világos felépítése nem tűrt meg semmi esetlegeset, ami a néző figyelmét elvonhatná, lelki nyugalmát megzavarhatná. Angyalai magukba mélyednek, 14. Uszpenszkij, B. A. A kompozíció poétikája. Bp., 1984. 222-225. 152