A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

OROSZ György: Egy XV. századi ikon üzenete a ma emberének

kajára. Ismeretes, hogy Szergij atya tevékenységének egyik legfontosabb pillanatában, amikor megáldja a harcba induló Dmitrij Donszkojt, ugyanazt az önfeláldozást állította eléje példaként, melyet Rubljov Troicájában megörökített. A harcot végül is a kulikovói ütközet döntötte el, amely 1380. szeptember 8-án zajlott le a Don jobb partján. A véres küzdelemben az oroszok megfutamították Mama'} kán csapatait. Bár a végleges felszabadulás csak 1480 után következett be, de a csatának mégis óriási történelmi jelentősége volt. Megmutatta, hogy a tatárokat le lehet győzni, s hozzájárult a moszkvai fejedelemség további erősödéséhez, ezáltal pedig az egységes és erős állam megteremtéséhez. Szergij Radonyezsszkij és környezete, a kulikovói csata közvetlen résztvevői és ezek fiai voltak azok az emberek, akikkel szoros érintkezésben alakulhatott ki Rubljov világnézete. Festészeti alkotásaiból kevés maradt ránk. Munkássága főleg Moszkvával és a közelben levő városokkal és kolostorokkal állt szoros kapcsolatban. Az egykorú krónikák és irodalmi művek alapján feltehetőleg 1370 körül született. Már fiatalon belépett egy szerzetesrendbe. A Troica-Szergijev kolostorban tanulta ki az ikonfestészet művészetét. Innen átköltözött a Moszkvához közelebb eső Andronnyikov kolostorba. 1405-ben Rubljov Feofan Grekkel és a Gorogyecből való Prohor sztareccel együtt festették meg a moszkvai Kreml Blagovescsenszkij székesegyházának ikonosztázát. 1408ban elválaszthatatlan barátjával, Danyiil Csornijjal együtt készítette el a vlagyimiri Uszpenszkij székesegyház freskóit és hatalmas ikonosztázának ikonjait. Andrej Rubljov 1424-1427 között Nyikonnak, a Troica-Szergijev kolostor apátjának meghívására barátjával, Danyiil Csornijjal a Troickij székesegyház freskóin és ikonjain dolgozott. Valószínűleg ebből az időből származik Rubljov életművének legtökéletesebb darabja -a Szentháromság ikon. Rubljov volt az első orosz festő, akinek művészetében erőteljesen kifejezésre jutnak a nemzeti vonások. De a nemzeti jellegzetesség nem azonos a veleszületett nemzeti sajátossággal. Muratov, P. P. szerint nem annyira az orosz természeti típusnak a műalkotásokra való átviteléről van szó, hanem sokkal inkább az orosz ember lelkének és gondolatvilágának kifejezéséről.

6 Az ikonon a művészek nem azt festették meg, amit szemükkel láttak, hanem egy bizonyos prototípust, amelyet minden ikonfestőnek figyelembe kellett vennie. A papság önmagát tartotta az ikonok igazi megalkotóinak, a festőknek csak az volt a feladatuk, hogy megvalósítsák az ő elgondolásaikat. A teológusok és egyháztörténészek szerint az ikonok tkp. egyházi dogmák, amelyek látható alakot öltöttek. Mivel a teológia dogmáinak betartása minden hívő számára kötelező, ennek megfelelően az ikonfestészetben is követni kellett a kanonizált hagyományokat. Ez az oka annak, hogy az ikonok annyira hasonlítanak egymásra. Az ikonfestők nem maguk találták ki a megfestendő témát, hanem az egyház által kidolgozott, s a gyakorlatban a tradíció által meghonosodott ikonográfiái típus alapján dolgoztak. Ezzel magyarázható, hogy egy és ugyanazon témáról festett ikonok, még ha évszázadok is választják el őket időben, olyan hasonlóak. Nem állíthatjuk természetesen, hogy az ikonfestők szolgai alázattal csak azt és csak úgy festettek, ahogyan már előttük sokan mások. Sok-sok nemzedék kollektív munkájának eredménye volt az Oroszországban meghonosodott ikonográfiái típus, melynek kidolgozásában az ikonfestők nem játszottak kisebb szerepet, mint a tudós teológusok és az egyházi írók. Az orosz ikonfestők nem másoló kézművesek voltak, akik alázatosan végrehajtották az egyházi hatalmasságok és a befolyásos megrendelők utasításait, hanem igazi művészek. Alkotó munkájuk során sajátos módon figyelembe kellett venniük a tradíciót, másfelől az ikonográfiái kánonokat, amelyek az egymást követő nemzedékek eszméit és kollektív akaratát fejezték ki. Kiindulópontként a kanonizált típusok szolgál6. Muratov, P. P. Russzkaja zsivopisz do szeregyini XVII. véka. - In: Grabar Igor. Isztorija russzkogo iszkussztva, t. VI. M., 1914. sz. 23-28. 146