A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)
EGRI Mária: Gácsi Mihály (1926-1987)
idézett metropolis, ők maguk szinte a természet egy darabjaként jelennek meg; sovány, kopasz figura tolókocsiban tolja aszott, nyomorék társát. Ezt a lapot egymás után követik Gácsi hasonló, a végső pusztulást prófétáló lapjai. A Viharágyú az Igehirdető párdarabja, ugyanannak a gondolatnak egy vulgárisabb közelítése. Míg utóbbinál a művész próféta láthatóan hiába hinti bölcseleteit népe közé, jóslatait, mint valamikor a tragikus sorsú görög királylányét, Kasszandráét, senki sem hiszi. A Viharágyú - profánul mondhatnánk - ugyanúgy falra hányt borsó a természeti csapás elkerülésében, mint az igehirdető próféciája. Körülbelül annyit ér Gácsi keserű tapasztalatai szerint a művész szava korunk problémáinak megoldásában mint az égre irányított fatalpú mozsárágyú a viharfelhők eloszlatásában. A Séta a tavaszi erdőben és a Szobrász elemei kísértenek a Pásztoraié a XX. század végéről című 1979-es metszetén. Mint ahogy valamilyen formában Gácsi minden központi figurája - cselekedetével, szándékaival, sőt ábrándjaival - szemben áll környezetével, úgy a Pásztoraié kalapos, tarisznyás figurája átszellemült arcával, tárogatójával is különbözik az őt környező világtól. Itt alkalmazza Gácsi először az ellentétek képi hangsúlyozására az élesen elkülönített szinteket. Maga a felszín teljesen sima, szinte steril; a szembenálló csoportok pedig köves-gyökér-indás talajú, kör alakú mélyedésben helyezkednek el. Különálló szigetekként, egymástól örökre elidegenedve. A Pásztoraién így áll egymással szemben a korcs növényekkel, szögesdróttal, tüskékkel teli fák alatt sorakozó félig bábu félig maszkos állatsereglet és a békésen tárogatózó, múlt századi pásztor. Ám ezen a lapon nemcsak a vele szemben figyelmesen hallgató állatmutációk különülnek el egészségesebb korból ittragadt figurájától, hanem saját körén belüli környezetének hasonló mutáción átesett növényzete is. A Séta a tavaszi erdőben fémcsövekkel, hengerekkel összefonódott levéltelen, karmosgyökerű fáit pöffetegvirágait látjuk műmadarakkal, madzaggal felaggatott levélimitációkkal. S mint ahogy a széles karimájú kalapban muzsikálgató fűzősbakancsú öregember egy harmonikusabb, emberközelibb kor fossziliája, úgy tűnik fel a tépett tollú műmadár, masnis spárgával kötözött műlevél Gácsi korábbi, humorteli lapjairól, békésebb világából. A zártság, végérvényesen kiszabott, átléphetetlen korlátok világát hangsúlyozandó kör alakú mélyedés Gácsi 1982-ben készült Természetbúvárok lapján a kompozíció közepét foglalja el. Körötte a geometrizált mesterséges felület, háttérben a kort jelző héjas-tornyos radarernyős metropolis, a körön belül pedig a „vegetáció", ami a nyolcvanas évek lapjain megszokott fém-fa-cső kombinációból, torzult-puffadt formákból, karmos gyökerekből burjánzó növényzet, rákszerű, ollós, növény-állatok. S a természet végső torzulásaként az egymással szemben térdelő sovány, mezítelen két „tudós" között a vizsgált földből épp kibúvó új mutáns embrióra emlékeztet. Korábbi linóleummetszetei mellett egyik utolsó nagygrafikája az 1982-ben készített Fa tanulmány a XX. század végéről színes rézkarc. Korábbi képeinek megdöbbentő vegetációjához szinte objektív „fa tanulmány" ez a munkája. Vízszintesen csíkozott, érzékelhetően művi talajon állnak a fa karomgyökerei, láthatóan már nem is szervülnek-mélyednek a földbe. Az egészségtelenül duzzadó, tekergő vastagabb gyökérzetből felfelé nyúló törzs szőrös-puffadt türemkedései felett dróttal kötözött fémtekercseiből, tölcséres fém pajzsaiból a feje tetejére kényszerített természeti rend következményeként csüngenek vékony ágak, hajszálgyökerek. A csövekkel, drótozott vasrudakkal megtámogatott nyomorék oldalhajtások a kilátástalan mentési próbálkozást, az utolsó kísérletek kudarcát bizonyítják. A szakadás Szolnokról mély törést okozott Gácsiban. Nem feladatunk annak firtatása, kinek milyen be nem váltott, vagy megszegett ígérete miatt keresett másutt, jobb körülmények között műteremlakást. Egy azonban bizonyos. Nem lett volna szabad elengedni. A létét, művészete táptalaját jelentette az a nyitott világ, amelyben 125
