A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VIGA Gyula: Néhány szempont a táji munkamegosztás néprajzi vizsgálatához (Észak-magyarországi példák alapján)

de a gazdaságtörténeti adatok - éppen régiónk vonatkozásában - rámutattak arra, hogy a királyi Magyarország és a hódoltság között a török korban is intenzív termékcsere folyt, amelynek fő reguláris tényezője a már akkor is „hagyományosnak" tekinthető táji munkamegosztás, a Hegyvidék és az Alföld közötti - már akkor is j ól működő - termék­csere volt, s ez a csere a két nagytáj speciális javait közvetítette. 8 Különösen szembe­tűnő itt a gömöri vasipar termékeivel folytatott kereskedelem, amely - mint Heckenast Gusztáv munkája igazolja- annak ellenére jelentékeny volt, hogy az uralkodói tilalmak gátolni igyekeztek - lévén a vas jelentős hadászati tényező. 9 Az említettek azt jelzik, hogy mindig az adott régió és áruféleség jelöli ki a termékcsere részterületeinek idő­rendjét, amely persze ezzel együtt sem vonatkoztatható el a népességtörténet lokális adataitól. Az azonban nagyon valószínűnek tűnik, hogy az északi hegyvidék és a törté­neti Felvidék, valamint a magyar Alföld gazdasági kapcsolata, táji munkamegosztása településtörténetük legkorábbi szakaszaitól létezett, még akkor is, ha e vonatkozásban egyelőre csak igen szerény adatokkal rendelkezünk. 10 Ám az eltérő adottságú tájak né­pessége közötti érintkezés olyan általános rendezőelv, amely különböző kultúrájú, sőt, különböző nyelvű népcsoportok között is általánosan megfigyelhető. Nem vonható kétségbe természetesen, hogy mind a köznép életét alapvetően befo­lyásoló országos történések (a jobbágyság jogi helyzetének szabályozásai, úrbéri rende­zés, jobbágyfelszabadítás stb.), mind a gazdaság általános trendjei (állat- és gabonake­reskedelem, borforgalom, nyersanyagokkal való kereskedés stb.), mind a lokális törté­nések (háborúk, földesúri gazdálkodás módja stb.) sok vonatkozásban visszahatottak a táji munkamegosztásra, olykor behatárolták az árutermelés és a csere arányait és lehe­tőségeit. A táji adottságokhoz való alkalmazkodás és az ebből következő táji kiegyenlí­tődés tényét azonban ezek meg nem változtathatták, legfeljebb részlegesen más utakra kényszeríthették, s csak részleteiben befolyásolhatták. Erőteljesen hatottak viszont lo­kális közösségek irányulására, gazdasági-ökológiai „stratégiájának" alakítására, spe­cializálódott csoportok szerveződésére. 11 Jelen tanulmány terjedelme nem teszi lehetővé a fentebb leírtak részletes adatolá­sát, igazolását. Magam azonban bizonyos vagyok benne, hogy a kérdéskör „hagyomá­nyos" néprajzi vizsgálata nem csupán szegényíti a kutatás várható eredményét, hanem olykor nehezen értelmezhetőkké is teszi azokat. II. Andrásfalvy Bertalan alapvető tanulmányai meggyőzően mutatják be Dél­Dunántúl egyes kistájainak munkamegosztását, az egyes falvak, falucsoportok specia­lizálódását, amelyből összegzőén állapítja meg a szakosodás főbb típusait. A település­történet folyamataiba ágyazva a specializálódás horizontális tagoltságát hangsúlyozza, ahol persze nem tagadja a mezőgazdálkodás prioritását. 12 Úgy vélem, hogy régiónkban sok vonatkozásban hasonló a táji munkamegosztás szerkezete, mint az Andrásfalvy által felvázolt, de a valós kép kialakításához néhány hangsúlyt máshová kell helyez­nünk, mint az eddigi vizsgálataink során tettük. Adataink azt jelzik, hogy a néprajzi kutatások Felső-Magyarország és az Alföld kapcsolatának vonatkozásában jobbára a háziipari-kézműipari termékekkel való áru­8. PálmányB,, 1985. 153-188.; Hegyi K., 1985. 39.; Vö. még: SzakályF., 1981. 9. Heckenast G., 1985.45-^8. 10. Kresz Mária az Árpád-korig visszakövethetőnek tartja a gömöri kerámia alföldi kapcsolatait: KreszM., 1960.335. 11. Itt kell utalni az Árpád-kori szolgáló népek, valamint a később specializálódott települések ki­alakulására. Előbbiek „etnológiai" közelítéséhez: Andrásfalvy B. 1978. 239-240. Valójában ennek a „szakosodásnak" a sajátos példáját jelentik a magashegyi, vlach-jogú pásztortelepülé­sek is. 12. Andrásfalvy B., 1978.233-239. 561

Next

/
Oldalképek
Tartalom