A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - HANKÓCZI Gyula: Aerofon népi hangszerek Borsod megyében

nak átmérője 2,7 cm. A gyűjtő feljegyzése szerint 1950-ben készíttette Miskolcon, Putnoki Ferenc fügödi kanász

24 (5. kép). Mezőkeresztesen és Szentistvánon úgy emlékeznek, hogy a csordás „csárdásféléket", meg „katonamarsot" fújt réztrombitáján. Különösen emlegetik Szepesi Istvánt, ragadványnevén Gajda Pista bácsit, az idős gulyást és csordást Szentistvánon, aki a huszároknál trombitás volt s a helyiek közül ő tudta legszebben fújni trombitáját. Tarjáni András sályi pásztor ugyancsak kiváló mestere volt hangszerének, ö szintén a katonaságnál tanult meg játszani, s többek között az ott használt szignálokat játszott gulyássága idején. Teljes repertoárját közölte Barsi Ernő.

25 Századunk első harmadában Taktaharkányban Jónás Pál szintén igen nagy elismerést vívott ki a falubeliektől, trombitajátékával. Taktaszadán néhány szövegemlék is előkerült a csordás egykori repertoárjára emlékezvén: „Ez a tehén, ez a tehén szimentáli, / Nagy Janié. Félig sz.. .s, félig ganajos, / Tasadié." „Míg a mónár a réten jár, A garad, a garad üresen jár. Gyere haza lisztes mónár, A garad, a garad üresen jár".

26 A nyelvsípok családjából talán a legegyszerűbbek a gyermekek által különféle üreges belsejű természetes anyagokból, madártollból, növényi szárakból készített, zárt végük felől hasított oldalú - nyelves - fúvós hangszerek. Ezeknek egyik megyeszerte ismert változata a tollszársíp, síp, fütyűtő, béreg néven ismert egyszerű játékhangszer. Ez nevéhez illően tollból, rendszerint libatollból készült. A toll csupasz végét levágták, majd zárt vége felől nyelvet hasítottak bele,

27 s szájba véve fújták. Századunk első évtizedeiben, a mai Borsod megye északi területein kedvelt gyerekhangszer volt a fűzfa lehúzott héjából készített síp, mely hepp vagy bikafingó néven volt ismert. Úgy készült, hogy a fűzfa 6-8 vagy 18-24 cm hosszú, egyben lehúzott héját egyik végén összecsípték. A fűzfacső e vége ezáltal egyszerű - az oboáéhoz hasonló működési elvű - nyelvsíppá változott s fúvásra hangot adott. Ezt a hangadó szerszámot egy 30-40 cm hosszúságú fűz- vagy hársfahéjból csavart tölcsérbe illesztve készült a fűzfakürt vagy ficfakürt- ahogy a Bán völgyében mondják -, a szurmita, hársfakürt vagy kürt - Gömörben használatos nevén -, és a tülök - Zemplénben (6. kép). Gyerekek által használt időszaki, alkalmi hangszer volt, melyet kizárólag tavasszal készítettek, évtizedekkel ezelőtt.

28 A gyerekek által készített alkalmi hangszer volt a töklevél szárából, a tollsípéhoz hasonló módon készített tökduda vagy töksíp is, mely egyetlen, mély hangon szólt. A nyelvsípok tartósabb fajtája a nádból készített nádduda vagy nádsíp. A száraz nádszálat csomónál vágták el vagy a mindkét végén lyukas nádcső egyik végét betömték, majd a szár zárt vége felől, éles késsel hasítást, nyelvet csináltak rá. Rendszerint ez is egy hangon szólt, ügyesebb készítő azonban lyukakat is vághatott az oldalára és így dallamjátékra is alkalmassá tehette hangszerét.

29 24. Vö.: a miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi gyűjteményének 84.35.1. lelt. sz. trombitája. 25. Saját gyűjtésem 1984. MMA 161.18., 54.; Barsi E., 1984.. 112-115. 26. Saját gyűjtésem 1984. MMA 155.1., 52. 27. Hankóczi Gy., 1980.118.; saját gyűjtéseim 1984. MMA 155. 7.; 1984. MMA 161.13., 56. 28. Vö.: Lajos A., 1966. 7. sz. 46-49.; Hankóczi Gy., 1980. 118.; a sárospataki Rákóczi Múzeum 55. 451. 1. és a miskolci Herman Ottó Múzeum 65. 56.1. illetve 65. 56. 6. lelt. sz. példánya. 29. Saját gyűjtésem 1984. MMA 165.128. 704