A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - HANKÓCZI Gyula: Aerofon népi hangszerek Borsod megyében

A kanásztülkök között egészen szép faragásúak is akadnak,

10 mint ez is, amit a következő képen mutatunk be (3. kép). Olykor fémtülkök is előfordultak pásztoraink kezén. A mezőkövesdi Lázár bácsiról, öreg disznópásztorról is úgy emlékeznek, hogy nemcsak görbe szarvkürtöt, hanem bádoglemezből készített, egyenes törzsű, rézfúvókás kürtöt is használt.

11 Általában kondások használták a tülköt. Bükkzsércen azonban a gedás, a kecskepásztor is ezt fújta még az 1910-es, 1920-as években, csakúgy, mint a gömöri Imolán a cigány csordás. Pásztori használatban a kanásztülök szignálhangszer, a naponta kihajtott állatok főként malacok és disznók - pásztorának hangszere. „Mikor a falu végére értek, avval jelezték, a falun végig, hogy hajtsák ki a malacokat, teheneket, gedákat" (4. kép). A tiszalúci hagyomány szerint azonban, az előbbiek mellett a béresek számára is megfújták a kondáskürtöt éjjel két órakor, hogy keljenek. A tülök helyet kapott egyes zajos felvonulással járó népszokásokban is, így például Tardon, szilveszterkor, mikor „hajtották az óévet".

12 A kanászkürtön j átszható hangok - a visszaemlékezések szerint - nem mindenki által voltak megszólaltathatók. „A kondás nem fújt azon semmit, mindig azt az együtemű dudálást hallottuk."

13 Részben emiatt, részben, mert a kanásztülök használata - nem utolsósorban a nagyüzemi állattartás elterjedése miatt - a 60-as évekre megszűnt, a hangszernek csak néhány szóbeli emléke maradt fenn arról, mit fújtak a kondások: „Aki nem lép egyszerre / Nem kap kávét estére" (Bükkzsérc). „Kelj fel, kelj fel katona / Megfőtt a zupa" (Tiszalúc). „Kelj fel Sára, kürtölnek / Hajtsd ki a tehenedet"; „Kelj fel Sára, kürtölnek / Nem lehet, mer' dörgölnek" (Szentistván).

14 Említsünk meg talán néhány nevet a kanásztülkös pásztorok közül. A taktaharkányi Brúgós János kondást, a bükkzsérci Lénán Gábor kanászt, Papó Sándor gedást, Mezőkövesdről pedig Lázár bácsit, öreg disznópásztort emlegették, mint aki szépen kezelte hangszerét.

15 Borsod megye tájain a fakürt teljes egészében eltűnt az emlékezetből. E zeneszerszám vidékünkön való egykori létét mára már csak két Mezőkövesdről való múzeumi példány és Lajos Árpád cikke, valamint Martos Ferenc írása őrzi.

16 Sajnálatosan, Lajos Árpád tanulmánya nem került be a néprajzi-népzenei feldolgozásokba,

17 ezért néhány részletét szó szerint idézzük, helyenként kiegészítve azt Martos Ferenc újabban előkerült kéziratának megállapításaival. A miskolci Herman Ottó Múzeum fakürtje két részből áll: a hangszer testéből és sípjából. Lajos Árpád így írja le: „A kürt fiatal jávorfa. 153 cm hosszú, igen enyhén ívelt, a síprész felé eső vége 3 cm-es átmérőjű; a közepéig alig, innen kezdve észrevehetőbben ívelődő és vastagodó, utolsó ötödén jól öblösödő. A nagyobbik szájátmérője 7 cm. Mind a síprész felé eső, mind a nagyobbik száj rész felé eső végén látszik, hogy 10. Vö.: a sárospataki Rákóczi Múzeum 68. 2. 2. lelt. sz. és a miskolci Herman Ottó Múzeum 61. 81. 1. lelt. sz. kürtjével. Ez utóbbihoz lásd: Hankóczi Gy., 1980.118. 11. Saját gyűjtésem 1984. MMA 165 134. 12. Vö.: Hankóczi Gy., 1980. 118.; saját gyűjtéseim 1981. MMA 17. 11.; 1984. MMA 155. 27.; 1984. MMA 164. 6. 13. Saját gyűjtésem 1984. MMA 161. 54. 14. Saját gyűjtéseim 1983. MMA 149.35., 1984. MMA 155.27.; 1984. MMA 161.25., 18. A mezőkövesdi változatokhoz lásd: Martos F., 1935-37. MMA 3. 8. 15. Saját gyűjtéseim 1984. MMA 155. 1.; 1983.. MMA 149. 35.; 1984.. MMA 165. 134. 16. A miskolci Herman Ottó Múzeum 53.1530.1. illetve a mezőkövesdi Matyó Múzeum 72.1.16. lelt. sz. fakürtjei. LajosÁ., 1956. jún. 37-39. MartosF., 1935-37. MMA3.7.; HŐ.: 1937. MMA 2.41. 17. Vö.: Sárosi B., 1973. 68-70. 700