A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - SZAKÁLL Sándor: A rudabányai evangélikus templom oltára

oltárába épített ősmaradványok és ásványok.

2 Ott egyrészt a környéken található ősmaradványokat, másrészt a messzebbről (Selmecbányáról?) származó kvarckristályokat és ametiszteket építették be. Az abodi gör. kat. templomban (Cserehát) például a környék barlangjaiban található cseppköveket használták föl díszítésre. De idézhetnénk a lillafüredi sziklakápolna példáját is, ahol - szintén díszítésként - a közelben nagy elterjedésű mészkő csillogó kalcitereit, kalcitkristályait is fölhasználták. Az ásványoknak a templomba kerülésére - Rudabánya esetén - kereshetnénk a bulénerek révén felvidéki analógiát is, de sem mi nem tudunk hasonló esetről, sem a ma még élő buléner-leszármazottak nem emlékeznek hasonlóra. Lux Kálmán sem tesz említést a dobsinai evangélikus templomból ásványokról.

3 A hagyományokból tehát nem származtatható az ásványok jelenléte. Arra is lehetett gondolni, hogy ez a tervező ötlete volt. Ismert ugyanis, hogy Lux Kálmán szenvedélyes ásványgyűjtő és ásványfotós volt.

4 Az egyik legnagyobb ásványgyűjteménnyel rendelkezett, ásványfotóit pedig a kor legnagyobb mineralógusai is fölhasználták tanulmányaik illusztrálására. Legvalószínűbb az az elképzelés - amit a még élő szemtanúk is alátámasztanak -, hogy az ásványokat a bánya vezetősége szedette össze Kállay Géza igazgató irányításával. Ezt megerősíti az is, hogy az ásványok gipszbe vannak ágyazva az oltár már elkészült kőlapjának felületén. Általánosságként megjegyezhető, hogy a templomokban, ahol ásványok figyelhetők meg, nagy valószínűséggel a környékükön is előfordulnak azok. Ahogy a népi építészet is fölhasználhatja (és legtöbbször föl is használja) egy adott helyen a környék arra alkalmas kőzeteit, ugyanígy fölhasználják - legtöbbször csak díszítésre - az ásványokat, nemcsak otthonukban, hanem templomaikban is. A díszítés kezdeményezője lehet a lelkész, de lehetnek a hívők is - elsősorban a befolyásosabbak. De lehet - Rudabánya esete is ezt példázza - a bánya vezetője is. A következőkben ismerkedjünk meg az oltárral - pontosabban a rajta lévő ásványokkal. Az oltárral szemben állva, a jobb oldali halomban (2. kép) a következő ásványok ismerhetők föl: a rudabanyai vasércbányából származó markazit (mivel bomlékony, már szétesett porrá), vázkristályokból álló termésréz, cseppköves megjelenésű goethit, romboéderes termetű kalcit, tűsugaras megjelenésű aragonit és a környék barlangjainak egyikéből származó /ca/c/Y-változatok (cseppkő és borsókő). A fölsoroltak közül legfigyelemreméltóbb a - sajnos szürkévé vált, de eredetileg hófehérként talált aragonit. Ekkora - kétökölnyi - példány, pompás ujjszerű megjelenésű halmazokkal tudtommal - egyetlen hazai gyűjteményben sem létezik. A bal oldali halom még érdekesebb (3. kép). Benne a következők ismerhetők föl: a vasércbányából (már bomlott) markazit (annak ellenére, hogy bomlékony, szívesen használják díszítésre, mert a bányából frissen kikerülve igen esztétikus, aranysárga színű kristályokban jelenik meg, emellett gyakran színpompás futtatási színekkel tarkázott), 1-2 cm-es romboéderekből álló /cű/dr-kristálycsoport, vázkristályokból álló termésréz és egy barlangi eredetű kalcit-anyagú borsókő. Ismét kiemelnék egy példányt: a nagy, fejnagyságú limoniton kalcitkéreggel és termésrézvázkristályokkal bontottat. Az egyes vázkristályok az egyik tetragir irányába nyúltak meg és az oktaéder csúcsokélek irányába fejlődtek ki (4. kép). Hosszuk eléri az 5-6 cm-t. Ezek a szétszórt, dárdákhoz hasonlítható kristályok tömegével borítják a példányt. A „dárdák" felülete már zöld színű malachittá alakult át. Ilyen kvalitású rudabanyai termésréz, ekkora méretben hazai gyűjteményben csak egy-két példányban ismeretes. Értéke nemzetközi viszonylatban is óriási. 2. Vincze P., 1985-86. 76-77. 3. Gömöry Á. (szerk.), 1927. 4. KochS., é.n. (Kézirat) 877