A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)
FOTÓ- ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA - TARCAI Béla: A miskolci fotográfia története
A felszabadulás utáni években a fotográfia az egész országban, így Miskolcon is nehezen talált magára, sokáig és bizonytalanul kereste helyét a megújuló társadalmi és kulturális életben. A megváltozott viszonyok között új szervezeti és működési formák alakultak ki, és ezzel együtt a szerepkörök is másként osztódtak el. 1951 februárjában megalakult a megyei hatókörű Fényképész Szövetkezet, s ettől az időtől kezdve a régi és a felnövekvő iparos generációk figyelmüket elsősorban a szolgáltatások irányába fordították. A fényképezés mint merőben új képalkotó eszköz, sajátos módon emelkedett mai színvonalára. Születésekor a természettudományok tekintélye és a pozitivista világszemlélet teremtettek körülötte olyan légkört, amelyben a dolgok technikai eszközökkel megalkotott képét a legigazibb valóságnak fogadták el. A kor embere elégedetten vette tudomásul, hogy Daguerre és követői a fényt mint természeti erőt az emberiség szolgálatába állították. Ebből a felfogásból ered, hogy a fotográfusokat az első időkben elsősorban a képalkotási szándék vezette, s csak később vetődött fel az a lehetőség, hogy a fényképpel hétköznapi szolgáltatási igényeket is kielégítsenek. A fényképező művészet - az ipari tevékenység - a saját szükségletet kielégítő amatőr funkciók polarizálódása hosszú folyamat eredménye. A társadalmi és a hivatali köztudat viszont csak lassan vette tudomásul, hogy a fényképezés fejlődési útja eltér a megszokottól, és hogy eszközei alkalmasak művészi alkotások létrehozására is. A fenntartások abból a félreértésből eredtek, hogy a fotográfiát a hagyományos művészetek esztétikai normáival kívánták mérni, és helyét nem a művészetek társadalmi munkamegosztásának rendjében, hanem a rivalizálás mezőin keresték. A fotótörténeti szakirodalom az utóbbi évtizedekben tisztázta, és a gyakorlat bizonyította, hogy a fényképezés hivatott mesterei szinte a kezdetektől létrehoztak művészi értékű alkotásokat, és hogy az amatőrök tevékenységének elvitathatatlan érdeme és eredménye az önálló, sajátos kifejezési eszközökkel rendelkező, egyenjogú művészeti ág elismertetése. 13 Tény, hogy a műtermi fotográfia a kezdeti idők nagy lendülete után visszaesett, és megrekedt az ötlettelen sablonok világában. Az amatőrmozgalom nyíltan bevallott célja volt a szolgáltató fényképészet által elrontott ízlés helyreállítása. Miskolcon az amatőr fényképezés első nyomai az ország más nagyobb városaihoz képest csak néhány évtizedes késéssel, 1890 körül találhatók meg. Az ez iránt fogékony értelmiség ebben az időben jut szerephez a városban. Dr. Moller Miklós 1896-ban készített kimutatása 14 szerint 15 amatőr volt itt található. Ugyanebben az évben a „Magyar Fényképészek Lapja" novemberi száma arról tudósít, hogy Berkovecz József, vasúti mérnök, fiatal miskolci amatőr a „Fényképészek Köre" országos pályázatán elismerő oklevelet nyert. A korabeli amatőrök a hasonló foglalkozásúak köréből kerültek ki. Mérnökök, orvosok, tanárok, papok, katonatisztek, tisztviselők találhatók a névsorban. Az amatőrök hosszú ideig egymástól elszigetelten dolgoztak, kifejezetten szakmai egyesületük nem volt. Az 1894-ben alakult Borsodi Bükk Egylet 1 * a természetjáró és egyben fényképező amatőröket szervezte. Tagjai több kiállítást is rendeztek a Dayka Gábor utcai turistaszálló épületében. A világháború utáni bevándorlással a miskolci értelmiség is erősödött. Lassan megteremtődtek a feltételei az önálló szakmai egyesület létrehozásának. 1929-ben alakult meg a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének miskolci csoportja. Ehhez 13. Hevesy /., 1958. 51-52. lap. 14. Moller M., 1896. 245. lap. 15. HOM. F. adattár. 850
