A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - KISHONTHY Zsolt: Huszka József, a „magyar stílus” előharcosa

Nagyatádon gyűjt, majd újra visszatér a Székelyföldre. Utazásai során óriási mennyiségű rajzot, vázlatot készít, amiket később letisztázva közöl tanulmányai illusztrációiként. 1888-ban külföldön tesz tanulmányutat, Nyugat-Európa nagyvárosainak múzeumaival ismerkedik: Párizsban, Berlinben, Lyonban, Drezdában, Bécsben jár, majd visszatér sepsiszentgyörgyi állomáshelyére. Ebben az időben ismeri meg Kadocsa Lippich Eleket, kultúrminisztériumi fogalmazót, akihez Sepsiszentgyörgyről írott leveleiben mellőzöttségről és meg nem értésről panaszkodik: „Engem a magyar styl vert meg. Az igazat megvallva levelén majdhogy el nem csodálkoztam, hogy akad még ember, aki magyar stylű dolgot óhajt. Haszontalanság ez uram, én úgy tapasztalom. No de az ön kedvéért előveszem mégegyszer a sutból, és ugy teszek vele, mintha még mindig rajongásra érdemes szép, hasznos dolognak tartanám."

11 Huszka még sepsiszentgyörgyi tartózkodása alatt 1888-ban publikálja a Magyar népies és renaissance díszítmények című tanulmányát. Bár már korábbi írásaiban is említi az „úri divat", jelen esetben a reneszánsz hatását a „népies irányra", csak itt vállalkozik konkrétabb vizsgálatra. Mint írja, „díszeinknek a renaissancehoz kevés közük, főbb alakjaik ismeretlenek a renaissanceban", de a XVII-XVIII. századi festett templommennyezeteken és festett népi bútorainkon érezhető a reneszánsz hatása: „Az idegen eredetű festés meghonosodva, a nemzeti ízlésnek megfelelően átalakul."

12 Hasonló hatást fedez fel a barokk, illetve a rokokó művészet esetében is, de hangsúlyozza, hogy a keleti - perzsa, török, sőt tatár - befolyás mindig erősebb. Mint „nem síkdíszítményekkel" foglalkozik a székelyek kopjafáival, melynek ornamentumai gyakran megegyeznek az épületeken, kapukon alkalmazott díszekkel. E faragásokkal kapcsolatosan megjegyzi, hogy jól alkalmazhatók lennének épülethomlokzatok és bútorok tervezésénél, s hogy „nem ártana tervező építészeinknek e kérdéssel kissé foglalkozni." Tanulmánya végén Pulszky Károly és Pasteiner Gyula ellenvetéseire válaszol. Szerinte Pulszky azért jutott helytelen álláspontra a „magyar styllel" kapcsolatban, mert „csupán a keresztszemes hímzéseket és a szövési munkákat tartja szem előtt, s ezekből mond Ítéletet". E technikákkal a díszítés előállítására nagyon korlátozottak a lehetőségek, ezért azok valóban mindenütt, „kölcsönzés" nélkül is kialakulhattak. Pasteiner abban téved, hogy „csak az elsajátítást látja, de az áthasonítást, a nemzeti jelleget nem veszi észre díszítményeinken." A magyar stílus létét megkérdőjelező véleményekre reagálva írja meg Huszka a Teremtsünk igazán magyar műipart! című „röpiratát", melynek alcíme: Válasz Potsa József háromszéki főispán ur azon kérdésére: mi lett a magyar stylből? Ebből a „röpiratból" derül fény igazán Huszka romantikus „elhivatottság"-érzésére, egy váteszi szereppel való azonosulására. Az írás alapján Huszka, mint a nemzethalál fenyegetését felismerő, s azzal szembeszálló harcos tűnik elénk, s nem mint művészettörténeti, vagy etnográfiai problémákkal foglalkozó tudós-tanár. „Tudom hallatlan merészség egy falusi tanítónak rákiabálni egy országra. A homeri kacaj s a sok szánó mosoly ellen vigaszom, hogy minden időszak uralkodó eszméi onnan veszik eszközüket, legalkalmasabb kifejezőjüket, ahol kapják. Születés, magas hivatal nem előjog itt. A magyar styl a levegőben van, régóta kísért már! Miért ne szólhatnék hát hozzá én, azért hogy sem Eszterházy herceg, sem miniszteri tanácsos nem vagyok, ha én értem meg az idők szavát?"

13 - írja Huszka munkája zárszavában. Az írás jellege és hangvétele jól kifejezi az időszak politikai hangulatát is. A millenniumra készülő országban vezérszólam lesz a nemzeti függetlenség és egység gondolata. 11. Huszka J., levele Kadocsa Lippich Elekhez, Sepsiszentgyörgy, 1888. okt. 10. 12. Huszka J., 1888.118. 13. Huszka J., 1890.30. 832