A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - LOSONCZI Miklós: Urbán György interkontinentális forrásai

jességet, a szimultán élményeket Európában, Amerikában, Ázsiában, Afrikában. 1962 óta kiállító művész. Éli Vörösmarty igazságát: „Legszentebb vallás a haza és emberiség". Ennek a tiszta felszólításnak jegyében cselekszik, ilyen megfontolás alapján mutatja be műveit Bécsben, Tours-ban, Frankfurtban, Münchenben, Lyonban, Párizsban és ezzel szorosan párhuzamban 1970-ben önálló anyaggal a Műcsarnokban, továbbá Zalaegerszegen, Sárospatakon, Szegeden, Nyíregyházán, ismételten is Budapesten, az újpesti Mini Galériában, a Fészek Klubban, a Népszabadság székházában, a kispesti Nagy Balogh János Teremben, Békásmegyeren. Maupassant mondta Flaubertről: „Élete az irodalom". E szavak Urbán György pályaképére is érvényesek azzal a változtatással, hogy az irodalom szó helyére a festészetet tesszük. Ez az ő históriája, ez az ő történése. Közben 1964-ben megkapta a Derkovits-ösztöndíjat és 1968-ban a Pécsi Nemzeti Színházban is működött, - az Eck Imre rendezte „Pokoljárás" díszleteit tervezte meg, jelezve vonzódását a zenéhez is, mely szintén fontos háttérként végigkíséri pályáját. Tizenegyéves, amikor felfedezi, s mindjárt vízfestményekkel, 1947-ben az asszonyi munka bensőségét, fáradságos szolgálatát, a konyhát. Ez az első képforrása. A gyermekfestő Urbán nemcsak a barna színrenddel, a tárgycsoportok rajzi megfigyeléseivel tűnik ki, hanem szolidaritásával is, így csoportosítja az álló és hajló főző- és mosóasszony mellé a sublótot, a tékát, faliórát, falilámpát, asztalt, vödröt, Benjámin Lászlóval szólva „a köznapi dolgok igézetét". Itt még csak önmagától tanul Urbán György, de máris sokat tud. Az ellenpontozást a formarendben. A hajlást, mint érzelmi kiemelést, a tárgy vezetéssel előadott és megsejtetett finomságokat. Éz a szemlélet és magatartás folytatódik az 1952-es „önarckép"-én, ahol a kar timpanont képez, miközben derekához csatolja ujjait - oldalgótikát. Már ekkor is, főiskolai stúdiumai előtt, megnyilvánul valami, ami később is érvényes és meghatározó lesz művészetében. A színérzék mindenekelőtt. Az, hogyha barna főszínt választ, szürkéket társít hozzá, hogy rendezett legyen a felület, harmonikus a hatás. Már itt érzékelhető a takarékossága, mely nagyvonalúságából adódik, a formák kiegyenlítésének érzéke, a színesség rajtja a monokróniából, a motivációs választékosság és egyéb lelemények: képi párhuzamok szimmetrikus és aszimmetrikus részek egyensúlya, a figura elcsúsztatása a középponttól, s ami már itt is fő tényező, a színek már ekkor is mozgásba lendülnek, haladnak céljukhoz, meglelik otthonukat a mobilitásukban. Az ő mosónője idillikussá finomítja saját környezetének indíttatásai nyomán a festménnyé alakított emlékképben Daumier és József Attila mosónőjét. Az osztályjelleg familiáris csönddé szelídül, ezért elegendő a barna tónusok raja, nem szükséges más szín a fogalmazáshoz, ennyi éppen elegendő. Az első forrás az otthon, a délután karosszékes nyugalma, ahol a kékké érlelődő szürkék, az ívek rendszere a teljesnek és hiányosnak engedélyezett boltozatokban érvényesül a már induláskor is szinte kész festőjelölt karmesteri vezénylésével. Már ekkor, 17 éves korában, 1953-ban festett „Otthon"-a formák kinyilatkoztatásaival, részben elnyeléseivel a tér és az ember félig kint, félig bent állapotát jellemzi - szövetségre lép gondolkodás és rajz, filozófia és festészet. Még gyermek, még érettségire készülődik, s bár nem lesz soha Szőnyi-tanítvány sem a főiskolán, sem művészetében, itt szőnyis rezdülések érezhetők a színnel kiemelt és csöndesített térben. Honnan s hová? - teszi föl a kérdést Arany János egyik verse, s mindezt behelyettesítve Urbán György életművébe, mondhatjuk: elindult egy verandáról és Münchenbe, Párizsba, festészetünk új holdakkal, napokkal, állócsillagokkal, üstökösökkel benépesülő égboltjára érkezett. A teljes kibontakozást gyorsította a főiskolai stúdium. Élményekre hintett tanulás jellemezte azt a közel tíz esztendőt, amit az Iparművészeti és a Képzőművészeti Főiskolán töltött 1954-től 1961-ig. Ezen ciklusból kiemelkedik „Comenius"-ról festett temperaképe. A jövőérlelő bensőség tárulkozik fel a tudós pedagógus magyarázó hajlásában, ahogy tanítványai felé fordul, akik meghitt, figyelmes csoportot képeznek hasonlóan 821