A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BODNÁR Mónika: Adatok Tornaújfalu népi táplálkozásához

be a kemencébe. Bevetés előtt a kenyeret vízzel megmosták, hogy szép sima legyek. Néhol káposztalevelet is tettek a kenyér alá. Bevetés után kihúzták a tüzet a kemence eleibe, a kemence szájához odatették a pléhet. Kis idő eltelte után megnézték, hogy fogi-e már a kenyeret, pirosodik-e. Ha pirosodott, akkor elvették a pléhet, hogy meg ne égjen a kenyér, ha nem fogta, akkor egy csöppet meglángolták. A kenyérnek kb. két óra hosszat kellett a kemencében sülnie. A kemence a szabadkémény alatt apitarban volt. A vizsgált területen a hagyományos építőkultúra átalakulásával, felbomlásával a második fázisban jelentek meg a konyhai sütőkemencék. Ezek a Dunántúlon előforduló, asztalszerűen kiképzett kemencékhez állnak közel. Nyílt tűzhelyeket csak ritkán építettek rájuk, mert elterjedésük a vaslemezes takaréktűzhelyek alkalmazásával bontakozott ki.

38 A faluban ma már csak két ilyen kemence található. Mindkettő valószínűleg 1903-ban épült, amikor újjáépítették a leégett Felvéget.

39 Kemencének vagy falas masinának nevezik a vaslemezes takaréktűzhelyeket. Ezek közül a legrégebbi 1908-ban épült, mint mondották, előtte szabad masina volt. A legújabbat századunk ötvenes éveiben építették. Ezt masinás Spisák csinálta Udvarnokiból (Dvorníky). Ez már nem a pitvarban, hanem a lakóház mellett épített nyári konyhában található. Sütés után általában szénvonóval vagy kétágú vasvillával vették ki a kemencéből a kenyeret. Az alját lesöpörték a hamutól, aztán vizes ronggyal megtörölték. Amíg kihűlt, letakarva a pitarban hagyták, csak utána vitték ki a komorába. Ott a gerenda alatti pócon tárolták. Nagy becsben tartották a frissen sült kenyeret, az új kenyérből megkínálták a szomszédasszonyt is. A kenyér megszegéséhez nem fűződött semmiféle tilalom, akárki megszeghette, ha éhes volt. Ám nem volt ez mindig így. Az adatközlők a régi öregek elbeszéléséből vagy saját tapasztalatukból tudják, hogy az élelmiszerkészlet valamikor el volt zárva, a gazdasszonynál volt a kulcs. Katolikus helyen szeges előtt keresztet kellett csapni a kenyérre. A szegett kenyerei a vakablakban tartották. Ha véletlenül keletlenül került a tészta a kemencébe, akkor az ott kiforrt. Ez volt a dromó. Volt, aki kimondottan szerette, édes tejbe vagy ritkalébe

40 aprította. Kenyérsütés után a teknőt forró vízzel mosták ki. Csak miután megszáradt, akkor tették el a komorába, a hambárba

41 a búza vagy a rozs tetejére. A kenyérsütés alapos szaktudást és kemény fizikai munkát igényelt. Nem véletlenül mondták sokfelé, hogy addig kell dagasztani, amíg megcsordul az eresz,

42 vagy amíg a padlás nem csepeg.

43 Itt is úgy tartották, hogy a dagasztás addig tartott, míg megcsordult a padlás. Éppen ezért a leányt csak férjhezmenés előtt tanították kenyeret sütni, de 38. Ortutay Gy. (főszerk.), 1980. 264-265. 39. 1903-ban a barkai (Bőrka) búcsúkor leégett a Felvég, 1904-ben pedig az Alvég lett a tűz martaléka. Ekkor szinte minden házat újjá kellett építeni. 40. Zsírba egy kis lisztet tettek, feleresztették vízzel, ez volt a ritkáié. 41. Az eletet régen szászakba, később fenyőfából készült hambárba öntötték. Egy szúszék még található a faluban, ma is terményt tárolnak benne. Ezen a vidéken a nagyméretű (kb. 100x100x200 cm) fedél nélküli ácsolt ládát nevezik így. Az említett darab kétrekeszes, díszítése nincs, 1801-ben készült, a készítője nevének kezdőbetűit is belevéste a kemény tölgyfába. (Érdekességként megemlítem, hogy a szúszékot a téeszesítés után szétszedték, kirakták a kamrából, majd néhány éve ismét eredeti funkciójának megfelelően használják. A szétszedést igazolja, hogy az évszámot és a monogramot viselő darab fejjel lefelé került vissza a helyére.) A gabonatárolókról lásd Füzes E., 1984. 42. Lukács G.: Táplálkozás, az ezzel kapcsolatos tevékenységek és szokások a mezőkövesdi matyóság körében. A miskolci Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattára, ltsz. 4755.8. 43. TarE., 1971.76. 741