A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)
NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VIDA Gabriella: A munkára nevelés hagyományaihoz
16-17 éves korban már részesaratást is vállaltak a két nagybirtokon. Párokban fogadták fel őket: egy fiú kaszást és egy lány marokszedőt, félkezest, aki többnyire testvér volt, vagy egy felkért ismerős lány. „Minden tizedik mázsa a mienk volt. Egész nyáron mentünk, ahogy jött a munka sorban, a két urasághoz." Más visszaemlékezés szerint a bér a learatott gabona egyharmada volt. Az aratás befejezése után nagy aratóbált rendeztek. Kiment a földesúr, az aratók kötéllel megkötözték. Juhot vágatott, zenészeket hívatott, a nők juhsajtot, cukrot, a férfiak pálinkát kaptak. Licén felvonulás is volt ilyenkor: koszorúkat kötöttek a levágott gabonából és mindnyájan végigvonultak a falun. „12-15 pár is ment. Mikor jöttek haza, mindig dalolva jöttek, még este 10 órakor is." Azok, akik helyben nem találtak munkaalkalmat, az Alföldre jártak le aratni: Miskolc környékére - Tiszalúcra-, summásként. Az aratógazda tárgyalt az intézővel, ő állapodott meg a bérükben is, ami általában páronként 5-6 q búzát jelentett. 18 évesnél fiatalabbat nem vittek magukkal, valamint olyan legényt vagy leányt sem, akinek a munkájáról nem győződtek meg. Az aratáson kívül más munkát is elvállaltak: favágást, kapálást. Amikor új tag került a bandába, kiválasztott magának egy szimpatikus régi summást, meghívta aratókeresztanyának vagy aratókeresztapának, és pálinkát fizetett neki. „Később is úgy hívták egymást, hogy Kereszt. Ezt tartották." A munkára nevelésről szólva feltétlenül említést kell tennünk a fazekasinasokról is. Az öt település közül a leghíresebb edényeket Licén és Mellétén készítették. Ha Bálint^ és Hunfalvy PáP 7 is fazekas falunak tartották mindegyik vizsgált települést annak ellenére, hogy Gicén az emlékezések szerint nem korongoltak edényt, csak fuvart vállaltak. Ujváry Zoltán 2 ** is csak két központot említ. A 2-3 holdon gazdálkodó családok szinte mindegyike fazekaskodott, de az sem volt kivételes, ha valaki bányában is dolgozott, korongolt is, valamint művelte csekély földjét a határban. Volt olyan család is, akinek nem volt más jövedelemforrása. Licén „ez úgy mutat, ha valakinek a fia fazekas volt, az apjának is annak kellett lenni". A gyermek a mesterséget az apjától tanulta meg 12 éves kora után, az iskola elhagyását követően. A melléteiek szívesen küldték a gyermekeiket Süvetére. Egy fiú 2-3 télen állt be inasnak, munkadíjul 80 koronát kapott. A mester nagy fegyelmet tartott, büntetési joga a testi fenyítésre is kiterjedt. A kicsi gyerek dolga volt este a fáklyát tartani a mielő (korongoló) fölé. Vetés után azok a gazdák, akiknek lovuk volt, „vették szekérszám az edényt, és Debrecenig lementek árulni". A 10 évesnél nagyobb gyereket vitték magukkal. Ha pedig nem volt fia a fazekasnak, fogadtak fel utasinast: olyan 10-12 éves fiút, aki 80-100 koronát kapott fizetségül. Feladatuk az állatok gondozása, etetése volt. Mellétén a fazekasok nagy többségének volt lova és maga árulta az edényeket. Útjaikra az egész családjukat magukkal vitték. A rendkívül kevés szántóföld nem tette szükségessé a gyermekmunka alkalmazását, a fiúk feladata a fuvarok közti időszakban a lovak legeltetése és őrzése volt. Legtöbbször Horka felé hajtották az állatokat, egészen korán. „Egymás ellen mentünk, ki hamarabb kelt. Nagy versengés volt köztünk." Az állatok legeltetése közben eltorlaszoltak egy kis időszakos patakot, abban fürödtek. Sötétedésig voltak kinn az állatokkal, azután behajtották a falu közepébe a lovakat az ott lévő kazlakhoz és ott töltötték az éjszakát. A hagyományokba való belenevelődés lezárása, a felnőtt társadalomba fogadás rítusa a házasság volt. A házasulandó fiatalnak rendelkeznie kell mindazokkal az ismeretekkel, képességekkel és tulajdonságokkal, amelyek által alkalmassá válik a társadalmi 36. Ila B., 1976. 1. 597.; 1944. II. 335.; 1946. III. 126. 29. 37. Hunfalvy P., 1867.388. 38. Ujváry Z., 1985.7. 731
