A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VERES László: Magyar népi boros- és pálinkásüvegek

zéseket és több ember szervezett összeműködését feltételező gyártási menete - lehetővé teszi-e, hogy népművészeti tárggyá váljon az üveg? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fokozták az üvegtárgyakkal szembeni bizalmatlanságot a néprajztudományban. Csak a népművészetben lejátszódott szemléletváltásnak köszönhető, hogy napjainkra a paraszti használatban lévő üvegeket népművészeti tárgyaknak tekinthetjük. Annak a felismerése és érvényesítése vezetett el idáig, hogy a széles értelemben vett parasztság, mint fogyasztó is meghatározta a népművészet körét. Létezni kellett egy vulgáris közkultúrának, amely nem szűkíthető le kizárólag az úri vagy a paraszti rétegekhez. Amikor a népművészeti szemléletváltás bekövetkezett, ezt is szem előtt tartva a hangsúly átkerült a paraszti tárgyi világ, a tárgyi felszerelés vizsgálatára is. Lényegtelenné vált az, hogy az egyes tárgyakat maguk a parasztok, vagy a falusi kézművesek, esetleg manufaktúrák, gyárak állították elő. Ennek hatására a vizsgálatok bevonják a paraszti tárgyi környezet teljességét, függetlenül attól, hogy díszített vagy díszítetlen-e az adott tárgy. Figyelembe veszik azt is, hogy a paraszti tárgyi világban minden tárgynak van esztétikai funkciója, s az általános, főként a közvéleményben elterjedt felfogással szemben a parasztok nem vontak és vonnak határt a népművészeti és nem népművészeti tárgyak között.

23 E szemléletváltás vezetett el oda, hogy ma már az üvegből készült használati eszközök egy része teljes joggal népművészeti tárgynak, népi üvegnek tekinthető. A népi boros és pálinkásüvegek elterjedése E kérdéskör vizsgálatához az eddigi kutatási eredmények figyelembevételével az összegzés szándékával fogunk. Az egyes üvegkészítő központok történetéről készült összefoglaló, vagy vázlatos jellegű feldolgozások lehetővé teszik, hogy időben és területileg is felvázoljuk a boros és pálinkásüvegek elterjedését. A XVIII-XIX. században az üveghuták szorosan körbefogták Magyarország területét. Kihasználva a természetföldrajzi viszonyokat, főként a hegyvidékeken helyezkedtek el. A korabeli statisztikai- és geográfiai munkák meglepően nagyszámú üvegkészítő központról adnak tájékoztatást. /. Korabinszky leírása szerint 1711-1786 között 32 üveghuta működött Magyarország területén. Fényes Elek a XIX. század első felében már 56 működő üveghutát említ.

24 A nyilvánvaló statisztikai tévedések figyelembevételével megállapítható, hogy a két évszázadban - amikor az üvegek a parasztság körében megszokott, mindennapos használati tárgyakká váltak - 40-60 között mozgott a működő üveghuták száma. Az üvegkészítő műhelyek három területen koncentrálódtak. Erdély XVII. század elején kibontakozó fejlett üvegipara legjelentősebb népi üvegeket készítő központjai a XVIII-XIX. században az Olt menti, a székelyföldi, és a szorosan vett Erdély határán kívül a száldobágyi és máramarosi huták voltak. A huták inventáriumaiban kezdettől fogva jelentős helyet foglaltak el a pálinka és bor tárolására, fogyasztására szolgáló üvegek. A száldobágyi huta 1727-ben készült leltára fejezi ki leginkább, hogy e termékféleségekből milyen nagy volt a választék. A hutákban gyártott 30 féle termék közül 14 szolgált bor és pálinka fogyasztására, tárolására.

25 Volt közöttük többek között „pálinkának való orsóüveg", „polturás pálinkásüveg", „Lapos boros hordó", „fütyülőspohár", „rosolinpohár". Erdély mellett Felső-Magyarországon alakult ki az üveghuták számát tekintve a másik jelentős üvegkészítő területünk. Az itt működő üveghuták az ablaküveg-készítés 23. E gondolatok bővebb kifejtését Vö. Hofer T.-Fél E., 1975. 11^43. Az üvegtárgyak népművészeti produktumoknak való feldolgozása főként a külföldi szakirodalomban tükröződik kiválóan. Erre vonatkozóan L. S. Leopold., 1966. és V. Hasalová-J. Vajdis., 1974. munkáit. 24. Vö. Borsos B., 48. 108-109. 25. Vö. Bunta M.-Katona I., 1983. 32-33. 633