A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BENCSIK János: A pásztorház (az állattartó közösség „cseléd”-je Északkelet-Magyarországon)

úgy, mint az apaállatok, illetve a Hernád mentén felbukkanó „falu tehene".

5 Ahhoz azonban, hogy a legeltetési társulat által választott, illetve a közösség által foglalkoztatott, de végső soron eltartott pásztorok tevékenységét, majd társadalmi helyzetét tanulmányozhassuk, meg kell ismerni az érdekelt táj, avagy annak e célra kiválasztott településeinek gazdálkodását.

6 Táblázataink tanulmányozása közben azt tapasztalhatjuk - amit egyébként a recens néprajzi anyag is bizonyít -, hogy településeink gazdálkodásában az állattartás hagyományos, tavasztól őszig legeltető, télen át pedig istállózó jellege az 1930-as évekig jellemző volt, helyenként pedig a közelmúltig, döntően a tsz-ek szervezéséig megmaradt. Ma is előfordulnak kisebb állatszámú községi csordák.

7 A pásztorlás szerkezetét egyebek mellett az igázás gyakorlata, az igázott állatok faja és száma erősen befolyásolta.

8 Nem haszon nélküli tehát, ha egy táblázat segítségével tanulmányozzuk az igázás helyzetét. Az igázott állatokat (a lovakat és ökröket) csak a mezei munkák szüneteiben hajthatták ki a legelőre. Tardoson a falusi sziken a kisparasztok igavonó állatai legeltek. Ketten-hárman összefogtak, s úgy hajtották oda az állataikat, az ökröket, lovakat, jármos teheneket. Sorba legeltették a gazdák, de igénybevették az ügyesebb s nagyobb gyermekek munkáját is.

9 E gyakorlat általánosnak tűnik. Emellett társulhattak a gazdák az igavonók éjszakai legeltetésére is. Regécen aratás után az ökröket bezálogosították. 30-40 gazda megválasztotta az ökrészekét, 3-4 legényt, akik éjszaka az ökrökre vigyáztak, s reggel hajtották haza a faluba.

10 Soros őrzésre került sor ott is, ahol valamilyen okon nem kaptak pásztort a gazdák.

11 Göncön a juhot felváltva legeltették a gazdák. Hazafelé jövet a Görgey-pincénél volt a juhválasztó, esténként ott eresztették széjjel a falkát, s ment kinek-kinek a saját portájára a juha.

12 Sor került a kinnháló gulya, a sertés, sőt a kecskenyáj ilyetén őrzésére is.

13 Természetesen arra is van példa igen gyakran, hogy igás állataikat a heverő állatok közé csapták. A lovak azonban egyre kevesebb alkalommal kerültek csoportos legeltetésre. Elvétve akadt ménes a számukra, így Göncruszkán, ahol az 1920-as évek végén 120 ló volt a ménesben.

14 Ugyanitt 300-400 db-os sertésnyáj, 400-nál is több marhából álló tehéncsorda, s 300 körüli gulyamarha legelt a Hernád menti legelőn. Az urbalistáknak külön csordája és külön kondája volt, a gulya azonban közös volt. Ebből következően külön istállóval, külön apaállatokkal is rendelkeztek. Az urbalisták külön közbirtokosságba tömörültek. Monokon is el volt különítve a gazdák kondája, csordája. Külön járt a gyalogok csordája, kondája, külön határrészen legeltették őket.

15 Itt még a tartásmód 5. K. Kovács P., 1956. 277-302., Galuska I., 1979. 6. FrisnyákS., 1985. 114. 7. Ilyen legelőre járó csorda volt 1986-ban Tokajban, Tiszaladányban. 8. K. Kovács P., 1956.292. „A tartásmód, vele a nyáj szervezet, a pásztorszervezet a magyarfajta szarvasmarha tartása idején is gyakran változott a községek lakóinak a mindenkori piaci helyzettel is szoros kapcsolatban álló tőke ereje (...) tartott állatainak száma, annak haszonvételi formával összefüggő kor, ivar szerinti megoszlása, igavonókénti igénybevétele függvényeként." 9. Bertalan Györgyné (sz. Tiszatardos, 1913.) 10 kh körüli saját és bérelt földtulajdonnal rendelkező parasztszülők gyermeke, maga is parasztember felesége. 10. Bodó Sándor, Debreceni Egyetemi Néprajzi Intézet Adattára (DENIA) 742. 11. Petercsák T., 1979. 272. 12. Kiss Lajos (sz. Gönc, 1918.) néhány holdas paraszt volt, ma tsz-nyugdíjas. 13. Szabadfalvi J., DENIA. 565., Viga Gy., 1981. 95. 14. Serke Aladár (sz. Göncruszka, 1907.) Módos, valamikor az apja egész telkes gazda volt, ma a tsz nyugdíjasa. 15. SzikoraA., 1985. 313. 606