A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BODÓ Sándor: Pásztorok a Bodrogközben

PÁSZTOROK A BODROGKÖZBEN BODÓ SÁNDOR Szabadfalvi József számos kötetben és tanulmányban foglalkozott a magyar pásztorkodás történetével.

1 Munkáiban igen sokszor érintette a tradicionális foglalkozási ág művelőinek hétköznapjait és ünnepeit, ha a pásztorok személyiségéről nem is készített átfogó művet. A kérdést legutóbb Balassa Iván és Ortutay Gyula összegző műve mutatta be,

2 a Bodrogköz vonatkozásában pedig ugyancsak Balassa Iván rajzolt lírai ihletettségű képet a „Lápok, falvak, emberek" című kötetében.

3 Rövid dolgozatom a bodrogközi pásztorokról - elsősorban az állatállomány javarészét képező szarvasmarhanyájak őrzőiről - igyekszik áttekintést nyújtani. (A tanulmány anyagát 1966 és 1973 között gyűjtöttem a Bodrogköz falvaiban, felejthetetlen heteket töltve öreg és bölcs pásztorok társaságában.) A bodrogközi szarvasmarhacsapatok pásztorainak száma és szervezete messze nem volt annyira nagy és tagolt, mint pl. a hortobágyi pásztoroké.

4 Ez lényegében egyenesen következett abból, hogy vidékünkön kis létszámú falkák járták a legelőket, de a legnagyobb gulyák állatszáma sem haladta túl a háromszázat. Á faluközösségek nyáj típusait a következők pásztorolták. A csordáért a csordás, a gulyacsapatokért a gulyás, az ökörgulyás, a szűz gulyás vagy kisgulyás felelt. Az uradalmi majorságok kor és nem szerint differenciáltabb jószágfalkáit az anyagulyás, szűzgulyás, tulokgulyás, bikagulyás, kb. 1890-től fejőgulyás, valamint az uradalom alkalmazottainak szarvasmarháit cselédgulyás őrizte. Az uradalmak nem foglalkoztattak csordást és ökörgulyást. A pásztorok persze körülményeikhez igazodva váltogathatták a nyájakat, hiszen mindenféle szarvasmarha gondozásához egyformán értettek. Fiatalabb korukban többnyire gulyákat pásztorolták, öregebb korukra - amikor nehezebben tűrték már a pusztai életet - csordásságot vállaltak.

5 A nyájak felelős pásztora a számadó volt. Mindig az állatlétszám döntötte azt el, hogy egy vagy két bojtárt szükséges-e a csapathoz fogadnia. Kétszázon felüli gulya esetén a számadó általában fogadott számadó bojtárt

6 vagy legénybojtárt. A nagy nyájnál foglalkoztatott második bojtárt rívó bojtárnak nevezték. Számadóvá akkor lehetett a legénybojtár, ha katonaidejét letöltötte és megnősült. A kényszerítő körülmények persze kivételeket is szültek, hiszen 1914-től (az első világháború idején) számadó volt a pataki Windischgrátz uradalomban az apja helyét átvevő 12 éves Szegedi Mihály .

7 Tudunk 1. Szabadfalvi J., 1984. A kötet részletes irodalomjegyzéket tartalmaz. 2. Balassa L-Ortutay Gy., 1979. 3. Balossal, 1975. 81-121. 4. Pl. Györffy I., é. n. 117-118.; Balogh I., 1959. 300-301. 5. Öreg korára vállalt csordásságot a szabolcsi Ruszkovics István is. Nyárádi M., 1968.18-19. 6. Szabolcsban és Debrecen környékén is ismert terminus. Balogh I., 1959. 301. 7. Szegedi Mihály szíves közlése. 595