A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - GUNDA Béla: Kulturális ökológiai megfigyelések a növénytermesztés kezdeteiről

nyok magukkal hordanak bizonyos magvakat, amelyeket ott, ahol letelepednek, azonnal elvetnek (Rapaics, 1916.3.). Valószínű, hogy ezt a megfigyelést valamelyik irodalmi forrásból közli, amelyet azonban nem ismerek. Köztudomású egyébként, hogy a növények terjednek az állatok szőrére, patájára, körmei közé ragadt magvak, sőt még a szekérkerékre tapadt sárban lévő magvak révén is. Nem foglalkozom azokkal az ide vonatkozó botanikai, néprajzi megfigyelésekkel, amelyek a különösen gazdag román és délszláv irodalomban olvashatók. Csupán Gréb Július nyomán említem meg, hogy a vándor tátrai gyökérásók kosarából előkerülnek élő növények is, mint egy-egy cirbolya fenyőcske (Pinus cembra), fiatal vörösfenyő (Larix decidua), illatos gyökerű varjúháj (Sedum roseum), havasi őszirózsa (Aster alpinus), százszorszép őszirózsa (Aster bellidiastrum), havasi gyopár (Leontopodium alpinum) s mások. Ezeket a szepesi szász virágbarátok, kerttulajdonosok megvásárolták, elültették és tovább gondozták. Ilyen módon kerültek a lőcsei kertekbe a harmincas évek végén már elöregedett, terjedelmes nagyságú cirbolyafenyők (Gréb, 1943. 1819.). A csíki Nagyhagymás és Egyeskő körül töves, átültetésre szánt havasi gyopárt árulnak a turisták számára a csángó pásztorgyerekek. Degen Árpád Flóra Velebitica c. munkája az etnobotanikai, gazdaságnéprajzi megfigyelések magyar részről nem ismert gazdag tárháza. Ebben a csodálatos flóraműben olvashatjuk, hogy a Sorbus domesticus (berkenye) az északi dalmát vidékeken vadon is előfordul, s a kertekbe is ültetik. A Velebit-hegység egyes falvaiban behozzák a kertbe a szappanfüvet (Saponaria officinái is), a borostyánt (Meder a helix), a bazsarózsát (Paeonia pubens), a pasztinákot (Pastinaca sativa), s tovább kultiválják (Degen, 1936-1938.

1. 351, 356., II. 110., 113., 453., 510.). Az elmondottak nyomán az etnográfus, az etnobotanikus arra az eredményre jut, hogy a növények művelésbe vétele napjainkig sem zárult le. Az említett növények természetes környezetükből egyes vidékeken kerti gondozásba kerülnek.

2 Nemcsak dísznövények vannak közöttük, nemcsak a „szépségük" miatt kerülnek az ember közelébe, hanem más okok következtében is. Vannak közöttük esetleg gyógynövényként is használt varázsnövények (Atropa belladonna, Hedera helix, Sempervivum sp.), a kimondottan gyógynövények (pl. a Centaurium minus, Dictamnus albus, Primula veris, Helleborus purpur ascens). Valamiféle ősi kultusz maradványa a Viburnum lantana kerti ültetése. Ehető gumója miatt telepítik a kertbe, a szőlőbe a Lathyrus tuberosust, amelynek a 2. Nagyon valószínű, hogy a kolostori és főúri kertekbe is hoztak be vadnövényeket, virágokat, fákat, azokkal frissítve fel a virágállományt (pl. nárciszfélék, gyöngyvirág). A múlt század első felében a Syringa Josikaea került be a virágos kertekbe. A kertek életéhez 1. Rapaics, 1932., s újabban igen tartalmas: Surányi, 1935. vö. még Ujváry, 1980. 383-423. Természetesen kétséges, hogy pl. a búzavirág, a vadrádics (Chrysanthemum vulgare) termesztése már folyt a honfoglalás idején, mint a szerző (Surányi, 1985. 261.) véli. Már korábban felhívtam a figyelmet néhány úttörő etnobotanikai munkára, amelyek külön méltatást érdemelnének: pl. Fodor F., A növényvilág a magyar nép életében. Karánsebesi áll. főgimn. ért. 1912. V. 1911-1912.; Mészáros A., A népdalköltészetről, s a növényország szerepléséről a magyar népdalokban. Székesfehérvári ciszt. rk. főgymn. ért. 1876/7.; Horváth Z., A virágok költészete. Nagyszombati kat. főgimn. ért. 1892/93. A paraszti kertek tanulmányozásához az említett irodalmon kívül 1. még a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiadásában megjelent Holló L., Népi növény- és kertkultúra c. gyűjtési útmutatót (Szentendre, 1981.), valamint a következő tanulmányokat: IgmándyJ., Hajdúnánási kiskertek. Debreceni Szemle 15. 1941. 60-65.; Kóczián G.-Szabó L. Gy., Nagyatád egy kertgazdaságának leírása, agrobotanikai értékei és géntartalékai. Agrártörténeti Szemle 1978.; Borza A., Grádinele íáránesri din Muntii Apuseni. Convorbiri §tiinUfice, 2. Orá§tie 1918. - és más tanulmányai. Értékes szakdolgozatot készített korábban a debreceni Egyetem néprajzi tanszékén Cs. Nagy Ibolya. 476