A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - ZÁDOR Tibor: A testnevelés és a sport térhódítása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a XIX. század végéig

A közös szabadgyakorlatot, amelyet a katonazenekar aláfestő muzsikájával kísértek, valamennyi diák végezte. Ez igen hatásosnak bizonyult. A díjak érmek, néha oklevelek voltak. Az állam és a hitfelekezetek által fenntartott iskolákban viszont csak az 1868. XXXVIII. te. 11. §-a teszi lehetővé, illetőleg kötelezővé a testgyakorlás bevezetését. Az 1880. évi „Tanügyi Előterjesztés" a sárospataki tantervjavaslatban már mind a nyolc osztályban kötelezővé teszi a testnevelés tanítását." 1891-ben a magyarországi ev. ref. egyház egyetemes tanügyi bizottsága a sárospataki gimnázium tantestületét kérte fel az érvényben levő gimnáziumi tantervek bírálatára. A tanári kar a tornára vonatkozóan az állami tanmenet elfogadását ajánlja, de a heti két tornaóra helyett heti három órának a bevezetését tartja szükségesnek minden osztályban. A tantestület azt kívánta, hogy a nyári torna- vagy játszótér télen korcsolyatér legyen, amit a tanügyi bizottság úgy módosított: „óhajtjuk, hogy a korcsolyázás a tornázáshoz, mint rendes gyakorlás vétessék fel. "

14 Az atlétikai versenyszámok meghonosítása a magyar sportéletben Esterházy Miksa személyéhez fűződik, aki a múlt század 70-es éveiben azt tapasztalta, hogy a magyar társadalomban bizonyos sportágak igen kedveltek, de ezek csak a gazdagodó osztályok tagjai részére biztosítanak sportolási lehetőséget. Eszterházy olyan sportágat, játékot akar a magyar ifjúsággal megismertetni, amit mind a városi, mind a falusi fiatalember könnyen művelhet, s alig kíván anyagi megterhelést. 1875-ben megszervezi a Magyar Athletikai Clubot (MAC), amely nagy szerepet játszott az atlétika hazai elterjesztésében. Ez az új sportág rövid idő múlva követőkre talált Sárospatakon is, ahol az 1879-80. iskolai évtől minden év bezárása előtt nyilvános tornavizsgát tartottak. Ennek keretében több atlétikai számban versenyeket rendeztek az egyes évfolyamok részére. Hosszú táblázatok tüntetik fel a győztesek nevét, helyezésüket, s a későbbi években már eredményüket is. Leggyakoribb versenyszámok: 60 m-es, 100 m-es síkfutás, akadályfutás, távol-, magas-, rúdugrás, rúdkúszás, kötélmászás. Tény, hogy Patakon már 13 évvel korábban bevezették a tornaversenyek (tornaünnepélyek) rendezését, mint az ország többi középiskolájában, amelyekben csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter (VKM) 1892-ben kiadott rendelete után rendeztek tornaünnepélyeket. Ez a rendszeres sporttevékenység kamatozott az 1891-ben Budapesten megrendezett első országos tornaversenyen, ahol Szinyey Géza (Patak) kopjavetésben (gerelyhajítás) első díjat nyert. 1895-ben részt vettek a debreceni kerületi versenyen, ahol Tariska Dezső futásban, Kulcsár István magasugrásban, Piskóti Ferenc távolugrásban első, Horváth Dezső 200 m akadály futásban második díjat nyert (mind Sárospatak). Tízes csapatversenyben megnyerték a kötélhúzást. A pataki főiskola csapata a buzogány-gyakorlatokért és a katonai rendgyakorlatokért díszoklevelet kapott. A pataki diákság sportjának megvoltak a maga forrásai. Nemcsak a diákok sportoltak, hanem a községek lakosai is. A feljegyzések szerint a diákok nagy része olyan helyről való, ahol a köznép fiatalsága ünnep- és vasárnapok délutánjain igen szívesen veszi kezébe a labdaütőt és a tekebotot, tehát a diák otthonról hozza magával előismereteit. E feljegyzések szerint azokra a köznépi sportjátékokra gondolhatunk: métázásra, tekézésre (ez utóbbi nem azonos a mai köztudatban szereplő kuglizással), amelyeknek évszázadok alatt kialakult játékszabályai voltak, s melyeket szinte napjainkig, századunk 30-as éveiig játszottak falun, tanyán. A kollégiumban már csak csiszolódik a technikája, finomodik az ütése, futás közben könnyebb lesz a mozgása, más-más vidék kitűnő játékosaival kerül össze, ezáltal annak cseleit, fogásait is megtanulja. Ezért írja Porzsolt Lajos a Budapesten 1885-ben megjelent Magyar Labdajátékok c. könyvében: „Legna14. Finkey J.-Szinyei E., (szerk.) 1895. 131. 453