A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK - DÉTSHY Mihály: Rákóczi Zsigmond szerencsi vár- és templomépítkezésének dokumentumai

A következő tétel a déli szárnynak a toronyhoz nyugatról, „a falu felől" csatlakozó, kétszobányi szakaszát foglalja magában. A két emeleti szoba az 1699. évi leltárban sze­replő „zöld nevű palota" és „egy négy szegletű pohárnok ház" megnevezésű helyisé­gekkel azonosítható. 22 A harmadik tétel a várkastély nyugati homlokfalának a déli és északi szárnnyal köz­refogott szakasza. Ennek belső oldalán helyiségek helyett „nyári ház", az udvar felé nyi­tott tornác húzódott az emelet szintjén, tetőzettel lefedve. A fal külső oldalán emelke­dett az egyik tornyocska, helyét ma már csak a bekötés csonkjai mutatják a homlok­zaton. A negyedik tételben az északi szárnyat ismerjük fel, amelynek emeletén a „Nagy palota" helyezkedik el. Ennek keleti végéhez kapcsolódhatott az „előtte való két ház". Az itteni tornyocska csonkjai szintén láthatók. 23 Nehezen azonosítható azonban az ötö­dik tételben foglalt „azon renden való házaknak az torony fele kőfala". A hatodik tétel szerinti „kertfelől való házaknak kőfala" egyértelműen a keleti szárnyra vonatkozik, amely előtt a mai park helyén lehetett a kert. E szárny emeletén a későbbi leltárak szerint délről észak felé az ebédlő palota vagy az úr háza, az asszony őnagysága háza és a leányasszonyok háza sorakoztak. Ez utóbbiból nyílt a „feredő ház A német nyelvű összesítő jegyzék szövege a következő: „Verzeichnis deß ganczen Bauwergs betreffendt das gancze gebej, Herrn Sigmundt Rakoczj zue Serencz wie es nach erkandtnuß der verordneten Perschonen hierunter ihn ihr Khay: Maytt angelegenen sachen, ihn allen orten, stellen, ahn Mauerwerkh, Zimmerwerkh, Tischlerwerkh, Shlosserwerkh, auch Summariter ihn alle den ienigen das zue einem gebej ge­herig, verschikten leutten, abgemessen vnd erfunden worden ist, nach außweissung hierunter verzeichnet. Erstlich das gebeu inwendig betreffendt, so zuem Tischlerwerkh, glaserwerkh, Shlosser­werkh, Zimmerwerkh vnnd Tepfferwerkh, zwei stiegen vnd eine schnekhen, samt sechs stei­nerne pfeillern, auf welchen der gang stet, vnd das Pflasterwerkh antrifft macht ihn einer Summa Zwej Tausendt, Sechs hundert vnd achzig gulden Hungrisch, welches nach erkentnuß vnserer, so woll deß Herrn baumasters vnd Hauptmans auff Erlau also erkhendt, vnd gerech­net worden ist. Daß Mauerwerkh betrifft sampt der außwendigen Kirchen, Tausent, sechshundert vnd achtvndvierzig Klafftern, mäht ihn geltt summariter, Sieben Tausent vier hundert, sechzehen Thall; fünf f vnd zwanzig denar vngrisch. Waß belangt ahn der Kirchen Pfeiller nemblich vierzehen, sampt den Gezimbs, vnter dem Dach, so drauff gangen, neben dem eissen so der Herr Rakoczj daraufgewendet, macht Zwej hundert vnd zehen flor, Jedoch soll solches nach Vollendung dessen, den Herrn Cammerré­then, der ganze Handell alles klerlich beriht werden. Daß Dachwerkh ihn dem gebej , sampt allen Holczwerkh, Naglwerkh, vnd Taglohn arbeit betrifft, Inn der ganzen Summa Zwejtausent fl, vnnd das dach auf der Kirchen, drej Hundert vnd Sechzig fl vngrisch. Sollches wirdt der Herr Baumaster, die Herrn Cammerreth alles klerlichen berichten, mit aller Viesierung, wie igliches gebeu in siner gelegenheit erbaut vnd verordnet worden ist. Summa Summarum Betrifft das ganze gebeu mit der Kirchen, ihn dieser Verzeichnuß, Zwelf f Tausent, Sechshun­dert Achtvndachzig fl. vngrisch, vnd Fünf f vnd Zwanzig den." 22. MOL. Kam. lvt. Városi és kam. iratok 49. es. fol. 109-110. „Ezen kapu között ... bal kez felől fel menő garadits folyosójával edgyütt, až holot elsőleg van egy négy szegeletü Pohárnok hazatska . . . Del felől a zöld nevű Palota." 23. A „nagy palota" elnevezés csak az 1632. évi leltárban található (NRA. 786/47.), és valószínű­leg szintén az északi szárny nagy termére vonatkozik. Az alábbi helyiségekkel sorolják fel: „Az halo házban ... Az arniek széken . . . Uram ő Naga hazában ... Az Erkelben ... Az Nagy palotában ... Az Pitvarban ... Az Palota pitvarából nylo kis házban." Ezek között lehet a becslésben említett „előtte való két ház". 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom