A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)
LADÁNYI József: Szabadfalvi József 60 éves
SZABADFALVI JÓZSEF 60 ÉVES Szabadfalvi József kandidátus, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei múzeumi szervezet irányítója 1988. június 21-én ünnepli 60. születésnapját. Ebből az alkalomból ezzel a kötettel, ,A Herman Ottó Múzeum Evkönyve" XXV-XXVI. számával is köszöntik őt jelenlegi és volt munkatársai: részben azok, akik közvetlen irányítása alatt tevékenykedtek vagy tevékenykednek ma is, részben pedig azok a szakemberek, akiket munkájuk az elmúlt évtizedek során több szállal kapcsolt régiónk művelődéstörténetének kutatásához, s - közvetve vagy közvetlenül - a megyei múzeumi szervezet tevékenységéhez. Szabadfalvi József Debrecen szülötte. Ott végezte iskoláit, s az egyetemet. Ezt követően a Néprajzi Tanszék, majd az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának munkatársa volt 1973. február 1-ig, amikor elfoglalta a miskolci múzeum igazgatói székét. Kapcsolata azóta sem szakadt meg a civis várossal, hiszen napjainkban is oktat a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, amelynek docense. Az elmúlt másfél évtized alatt a miskolci Herman Ottó Múzeum, illetve a megyei múzeumi szervezet gyűjtemény gyarapító, megőrző, bemutató és tudományos feldolgozó munkája magas szintre emelkedett, s ebben - a létszámban is megsokszorozódott szakembergárda mellett - elévülhetetlen érdemeket mondhat magáénak Szabadfalvi József. A megyei múzeumi hálózat mutatóit tekintve, az ország vezető múzeumai közé emelkedett. Kialakult a hálózat arányos intézményrendszere, amely biztosítja az egyes tájak kulturális hagyományainak megőrzését. A múzeumok tárgyi gyarapodása figyelmet keltő, kiállításaik pedig ma már önálló vonulatát adják megyénk kulturális, közművelődési életének. A miskolci Herman Ottó Múzeum tudományos kutatóhely státust kapott, s ehhez méltóan egyik szervezője régiónk társadalomtudományi kutatásainak, kiadványai is reprezentálják ezt a tevékenységet. Szabadfalvi József kezei alatt felnőtt es felnövőben van egy fiatal szakembergárda, akik tevékenységükkel túlnőttek megyénk határain, s egyre inkább helyet követelnek és kapnak az egyes szaktudományok országos léptékű feladataiban. Tanulmányok, könyvek, konferenciák jelzik a múzeumi szakemberek tudományos tevékenységének eredményeit. Az elmúlt másfél évtized múzeumi tevékenységében Szabadfalvi Józsefé volt a fő feladat: összefogni és egyeztetni az olykor eltérő elvárásokat és érdekeket, megszabni a különböző közművelődési és tudományos feladatok arányait, s biztosítani a megfelelő feltételeket munkatársai számára. Voltak ebben látványos sikerek és eredmények, de volt néha bizonytalanság is. Mindez azonban egy felfelé ívelő, jelentős eredményeket felmutató másfél évtized részeként csupán! Szabadfalvi József miskolci évei alatt töretlenül végezte tudományos munkáját, s ma már tanulmányok sora és könyvek jelzik kötődését e tájhoz, az itt élő emberek hagyományaihoz. Tevékenyen vesz részt a megye közművelődési életének különböző irányító tes9