A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - FALUSSY József: Kísérlet az orosz főerő előnyomulásának feltartóztatására 1849. júliusában

meglett, viszont a harcérték csekélysége nyilvánvaló volt. Várakozás: a jól felszerelt, vagy inkább sokkal jobban felszerelt, harcedzett Görgey-féle sereg megérkezésére, hogy míg Haynau Komárom alatt marad, ha nem is itt (1. Vác—Gödöllő—Hatvan térsége), de DélMagyarország egyesült erővel szálljanak szembe Paskieviccsel. Görgey álláspontját, egyéni megoldásokra való hajlandóságát ismerjük. Ez utóbbit tekintve — mint Mészáros Lázár írja — Perczel sem maradt el mögötte. Gondoljunk az 1849. decemberi eseményekre, aminek a móri csatavesztés lett a következménye. Fölöttébb kétséges együttműködésük egyesülés esetén, amikor egymás közt alá- és fölérendeltséget nem ismernek. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy az orosz csapatok debreceni tartózkodása csak élelemszerző, ideiglenes akció volt és a főcsapás iránya végül is a magyar főváros, Perczel seregének (IX., X. hdt.) a feladata is változott. A Wysocki, Dessewffy hadtesttel megerősödött tartalék feladatai „kibővültek". Egyrészt továbbra is keresni kellett a kapcsolatot Görgey seregével — ezt Mészáros L. kísérelte meg több ízben, érdemleges eredmény nélkül. Biztosítania kellett a tiszai átjárókat (Tiszafüred—Szolnok térségében) az oroszok átkelése ellen. Lehetőség szerint megvédeni a fővárost, de Szegedet is fedezni. S mindezek érdekében megállítani az orosz előnyomulást. Ez volt Kossuth elképzelése. Feleannyi, elképesztően rosszul felszerelt, gyakorlatlan erővel: területet védeni, s egyben „elégséges" erőket koncentrálni az orosz főerővel szemben: képtelenség. Hozzátéve, hogy az ellenség elhelyezkedését — egyébként jól — csak feltételezték Vác—Aszód—Hatvan térségében. Paskievics erejének kipuhatolása mikéntjében is eltérő nézeteket vallottak a magyar vezérek. Mészáros és Dembinszki reálisabban mérték föl hadtesteik valóságos erejét, s az összecsapás elkerülését ajánlották. Perczel régi receptjéhez híven lelkesedést akart önteni seregébe egy sikeres összeütközéssel. Világos volt előtte, hogy nem kerülhet szembe az orosz fősereggel, mert ez a sajátja vesztét okozhatja. De hogy honnét és kb. milyen erőkkel támadhatnak, ki akarta puhatolni. Ezzel csapatainak épségét sem tette kockára, hiszen a használhatóbb gyalogságot, s a mozgékony lovasságot vitte magával. Az a nagyszabású elképzelés tehát, amely eredetileg kb. 50 000 főt, majd a Görgeyvel való egyesülés elmaradása után ennek a felét (immár csak a 2 hadtestet) szántak Paskievics csapatai ellen egy nagyobb szabású, erőszakos kémszemlére zsugorodott. Hiszen az eredetileg tervezett létszámnak kb. huszadrésze vett részt és szenvedett vereséget a turai csatában. Semellett már csak sokadrangú kérdés, hogy mennyiben zavarta meg az ellenséget Perczel kétszeri kimozdulása. Vagy az, hogy még ebben a kisebb méretű lovascsatában egy irányító, vezénylő tábornok nem volt, hanem minden szárny parancsnoka önállóan hadakozott. Az sem mérvadó, hogy Perczel gyalogdandára nem ért idejében a csata színhelyére, mert míg vele együtt is, a befejezéskor az ellenség már többszörös túlerőben volt. A közép-tiszai sereg nem teljesítette, nem teljesíthette feladatát. Kossuth, talán Perczel terveinek irreális volta miatt. Katonai mozgástere már szűk. Északra a hatalmas orosz katonai erő, s nyugat felől Haynau fenyegető árnyéka. Szolnoknál még ugyan ott állnak Lenkey századai, de Pesten már az osztrák előőrsök tanyáznak. S nemhogy az orosz fősereget, de annak töredékét sem sikerült meghátrálásra kényszeríteni. Egyetlen út kínálkozott már csak a fenyegető kettős támadás elkerülésére: levonulás Szeged irányába. S ami ezután következett, az a magyar szabadságharc végvonaglása volt csupán. 135