A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - SZIKORA András: Legeltetési rend Monokon a századelőn

1. kép. A „gyalogok kondája - 1932" Monok községben még fél évszázaddal ezelőtt több tehéncsorda, gulya, ökörcsorda és két sertésnyáj (konda) létezett. Ez a tény azt bizonyítja, hogy az igavonó, a tejelő, valamint a húst és zsírt szolgáltató állatok tenyésztése, tartása nemcsak fejlett, hanem elég jó minőségű is volt. A tehéncsordák, a sertésnyájak egyben a falu népének anyagi helyzetét és rangban való hovatartozandóságát is jelentette, Ül. meghatározta. Ez ma már igen furcsának tűnő „szakosodás" és inkább egy bizonyos fokú megkülönböztetést is jelentett, amely a falu szegényebb rétegeire igen hátrányos, és mondjuk ki bátran, lealázó helyzetet is teremtett. Ha alaposabban tanulmányozzuk a kérdést azonnal megállapítható, hogy ez a gyakorlat még a hajdani jobbágykor elemeit hordozta magában. Tehát az Őrhegyen, vagy a Borjúvölgynek nevezett legelőn, vagy az Ingvárhegy -alján a Jánosréten legelésző csordák egyben a faluban még meglevő oktalan társadalmi különbségnek bizonyos fokú kifejezője is volt egészen 1945-ig. Négy kategória alakult ki, az urak csordája, a gazdák csordája, a gyalogok csordája és a cselédek csordája. Gazdák csordája. Erre a csordára a jobbágykor idején csak azok hajthatták ki a teheneiket, akik a földesúrtól földet béreltek, egy, fél vagy negyed telket. Itt egy telek 7 magyar holdnak számított. Ehhez járt még 800 négyszögöl legelő és faizás az erdőn. A faizás a kiegyezés után 800 négyszögölre módosult, ezt az erdö*részt a jobbágyok Falugaza-erdő névvel ülették (a hivatalos neve ma is ez), mert a leggyengébb faállománnyal rendelkező erdő volt mindig. így egy telek 4X8=32 magyar holdat tett ki. Egy magyar hold 1200 négyszögölt jelentett. Ezért a bérlők nem pénzért bérelték, hanem a fogatukkal tartoztak mindenkor a kiszabott „napottudni". (Hol van most Pesta? Elment napottudni). 304