A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - VIGA Gyula: Nagy Pál Miklós faragott botja a Béres Béla gyűjteményben

4, kép. Nagy Pál Miklós portréja (Madárassy L. nyomán) szembetűnő, ám külsődleges jegyek hangsúlyozzák az egyéni vonásokat (bajusz, szakáll, fejviselet stb.), gyakran azonban megdöbbentő a formai azonosság az eredeti ábrázolással. Ha Madarassy nem lett volna szemtanúja annak, hogy a félszemű, rosszul látó öreg pásztorember minden előrajzolás nélkül mintázta ezeket a fejeket, talán el sem hinnénk ezt. Különösen ha az általunk vizsgált bot legelső portréit összevetjük a Madarassy által közölt botrész rajzaival; a kettőn ugyanis egyértelmű az ábrázolás részleteinek azonossága. Magam nem ismerek a magyarországi népművészet „alkotói" és tárgyai közül hasonlót, aki, illetve amely ily nagy tömegben, s effajta részletességgel törekedne a portrészerű ábrázolásra. Tudjuk azt, hogy Nagy Pál Miklós botjai megrendelésre is készültek, mintegy emléktárgyként a megrendelők, illetve a Máriabesnyőre látogatók számára. Alkotásai, alkotó tevékenysége így egy sajátos kétirányú folyamat eredőjeként is értelmezhető. Egyfelől az irodalom, a nyomtatott betű és kép népművészet útján való folklorizálódási formájaként (sajátos képi folklorizáció), másrészt a népművészeti hagyomány, faragó technika továbbéléseként a polgárosodó környezetben (mintegy sajátos képi, vizuális „folklorizmus"). 19* 291