A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)
EMLÉKÜLÉS Herman Ottó születése 150. évfordulóján - BALASSA Iván: Herman Ottó, a néprajztudós
megalkotta ezeknek az ún. ősfoglalkozásoknak a terminológiáját, melyek, egyike-másika ritkábban a gyakorlatban vagy csökevényként napjainkig megmaradt. Halászati munkássága sokkal nagyobb jelentőségű, mint az, amit a pásztorélet területén kifejtett, mert ez utóbbi területen az egységbefoglalás korántsem sikerült olyan mértékben. Sajnos eddig még egyetlen munkáját sem sikerült faximile kiadásban megjelentetni, sőt gyűjtőnaplóinak nagy része is még kiadásra vár, annak ellenére sok még e téren a tennivaló, hogy az utóbbi évtizedekben ezekből már egy és más megjelent. Mindez ideig Lambrecht Kálmánon kívül senki sem tekintette munkássága középpontjának Herman Ottó életművének teljes feltárását. Az utóbbi évtizedben azonban Erdődy Gábor személyében egy ilyen kutató jelentkezik 44 , aki már eddig is szép eredményeket ért el. Azt hiszem arra is feleletet kell adnom, hogy mi az amit ma fel lehet használni Herman Ottó munkásságából. Azt vallom, hogy a tudósokat mindig saját korukban kell megítélni. Ő pedig halászati könyvével akkor nemcsak európai, hanem afölött álló színvonalat jelentett, amit még többen követtek volna, ha munkája németül is megjelenik. Ma is fontos forrás minden könyve, tanulmánya, gyűjtése, de ahogy minden forrással szemben kritikát kell hogy alkalmazzunk, így ezt vele kapcsolatban is meg kell tennünk. Ezt éppen nagysága, sőt azt is merem állítani, hogy zsenialitása megköveteli az utókortól. Ha a maga korában valaki kimondta Herman Ottó nevét, de napjainkban is azt az átlagember néprajzzal azonosítja. Tudományszakunkból ezt rajta kívül még csak egy valaki az éppen felényi idős Ortutay Gyula érte el. Azt hiszem mindketten ezt elsősorban politikai szereplésüknek, közéleti funkciójuknak köszönhetik. Györffy István is akkor vált igazán ismertté, amikor művelődéspolitikai kérdéseket vetett fel és amikor egy mozgalom tűzte nevét zászlójára. Ez olyan tanulság, amit érdemes ez alkalommal is megemlíteni. *** Végül és befejezésül hadd mondjam el két találkozásomat Herman Ottóval. Természetesen nem személyes találkozásról van szó, hiszen én halála után három évvel láttam meg a napvilágot egy olyan Bihar megyei, sárréti faluban, melyen 1889-ben keresztül szekerezett és gyűjtőnaplójában megemlékezett az ottani rettenetes sárról. Első gyűjtőutamon 1937-ben az egykor mocsarakkal körülvett Szerepen (Bihar m.) felkerestem a falu tudós öregét Rácz Bélát, aki rendszeresen olvasta a Természettudományi Közleményeket, írt a Magyar Nyelvőrben, helyi csapadékmérő-állomást vezetett és kiváló méhész hírében állott. 1889-ben kísérője volt Herman Ottónak, amikor a már utolsó óráit élő Sárréten a halászatot és madarakat tanulmányozta. Elismeréssel állapította meg: „Herman Ottó jobban ismerte a madarakat, mint én". Nagy szeretettel beszélt róla, mert a későbbiekben is kapcsolatban maradtak. Egy évvel ezelőtt felkerestem Szombathy Viktor jeles írót a XII. kerület Magyar jakobinusok tere 1. szám alatti lakásán, hogy László Gyula 75. születésnapjára kiadandó kötetet megbeszéljük. Beszélgetésünk végén tudtam meg tőle, hogy Herman Ottó utolsó lakásában tartózkodom, ott ahol 1914. december 27-én, súlyos szerencsétlensége után tüdőgyulladásban, szívbénulásban meghalt. A házat emléktábla nem jelöli, pedig Szom44. Erdődy G., 1978., (1982), 103-110.;Erdődy G., 1983. 28
