A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BALÁZS Géza: Égetett szeszes italok készítése és fogyasztása a Közép-Tisza vidéken

5. kép. Ma ólnak használják az egykori ároktői szeszfőzde épületét (Balázs Géza felv.) A Tisza bal partjáról származó számadat kimagaslónak tűnik a pálinkafogyasztás tekintetében. Ha azonban a megyénkénti megoszlást figyeljük, a témánk szempontjából figyelemre méltó két megye - Borsod és Hajdú - adatai a jó középmezőnyben foglalnak helyet : A pálinka átlagos fogyasztása literekben néhány megyénkben:

14 Kis-Küküllő 41,34 Túrócz 39,75 Trencsén 34,06 Hajdú 31,44 Bihar 31,33 Abaúj-Torna 18,25 Borsod 16,57 Baranya 10,96 5. Mint az ország minden területén, a Közép-Tisza vidéken is a jobbágyfelszabadításig élt a földesúri előjogokkal korlátozott jobbágyi pálinkafőzés. Sőt, talán egyes helyeken még szigorúbb is lehetett a helyzet. Ezt látszik tükrözni Ároktő község urbáriuma, amely 1771. július 17-én készült. A jobbágyoknak Szent Mihálytól karácsonyig volt szabad saját bort árulni, azontúl csak az uraság pincéjéből. Ez a szokás általános volt más területeken is. Viszont szerepel egy pálinkára vonatkozó kitétel: „A Pályinka akkor is a T. Nemes Káptalané".

15 Tehát pálinkát forgalomba hozni nem volt szabad. Ezt a rendeletet — vagyis inkább szóbeli „contractust" — bizonyára kijátszották a jobbágyok. Hiszen a XVIII. századi falvak mindegyikében volt már szeszfőzésre alkalmas kazán (s titokban, vagy fél rénes forintokért) főzték a pálinkát. U. Keleti K., 1887.137. 15. Ároktő község urbáriuma. Borsodi Levéltár, 3658. 278