A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BALÁZS Géza: Égetett szeszes italok készítése és fogyasztása a Közép-Tisza vidéken

2. kép. Pálinkafőző-készülék rajza egy XVII. századi sernevelőházban. (Comenius nyomán közli: Bevilaqua Borsody Béla, 1931.) csak 1658-ban jelenik meg a szó. A pálinka szláv jövevényszó, jelentése később átvette az égettborét is, amely - a Székelyföldet leszámítva - ki is szorult nyelvünkből. A harmadik alapvető égetett szeszesital-fajtánk, a gyümölcspálinka a gabonapálinkával párhuzamosan jelenik meg. Föltételezhetően a török időben Budán már megpróbálkoztak a barackpálinka készítésével. 1684-ben Thököly Imre számadásai között szerepel a szilvapálinka: „néha szilvából is jó égett bort vagy pálinkát főznek, mikor ideje vagyon az gyümölcsnek."

8 K. Mátyus István, Küküllő vármegye főorvosa pedig 1787-ben ezt veti papírra: „Hallottam hiteles emberek felvetéséből, hogy mikor ennek a gyümölcsnek (ti. a szilvának) bő termése vagyon, könnyen készülhet Erdélyben ötvenezer veder szilva égettbor, vagy amint néhol hívják Gugyi, vagy a mai tisztesebb neve silvórium".

9 Az újabb fajta, kevert, likőrszerű szeszes italok között legnépszerűbb a rozsólis. Apor Péter szerint a rozsólis az új „módi" terméke: „ha valakit kínáltál volna rosolissal, talán azt gondolta volna, hogy napfeljötte előtt harmatot szedtél, s avval kínálod, avagy rozsból is sült kenyérrel kínálod . .." l ° Apor Péter idegenkedésének tárgya a rozsólis, a XVIII. századtól lett kedvelt italunk. Ez a fűszerekkel ízesített szeszes ital - talán az akovitához hasonlóan - olasz hatásra terjedt el nálunk. A rozsólisfőzéssel Mikszáth KálS.LehoczkyT., 1894.163. 9. K. Mátyus

I., 1787.387. 10. Apor P., 1972.14. 18* 275