A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

EMLÉKÜLÉS Herman Ottó születése 150. évfordulóján - BALASSA Iván: Herman Ottó, a néprajztudós

Herman Ottó ugyan ízig-vérig természettudós volt és maradt egész életében, de éppen az evolúció feltétlen tisztelete vezette el a történeti, sőt őstörténeti kérdésekig, melyek már korábban, de ekkor is még döntő szerepet játszottak az európai néprajzi kutatások célkitűzései között. Kutatásainak célját és módszerét négy pontba szedve így foglalta össze: „1. Az adott népelem vagy faj történetelőtti sokszorosan megvilágítja az élő ősfoglalkozások tárgyi része anyagi, szerkezeti, díszítési és elnevezési - tehát nyelvi - sajátosságainál fogva. 2. Az élő ősfoglalkozások kimutatják az adott népelemnek vagy fajnak viszonyát azokhoz a történet előtti korokból származó, ma már ásatag használati tárgyakhoz, a melyek arról a területről kerülnek, a melyben az adott nép most lakik. 3. Világot vetnek arra az útra is, a melyet az adott nép a történetelőtti korban megtett mai lakóhelyéig: az érintkezésre, a melyben más fajokkal állott, a mennyiben tárgyakat átvett vagy átadott. 4. Végre, a mire nagy súly helyezendő, fogalmat nyújthat és nyújt is az ősfoglalkozásoknak történetelőtti korban dívott oly tárgyairól, a melyek vagy egészen, vagy részben oly anyagból - p. o. bőrből, fából, nádból stb. - valók voltak, a mely anyag a földbe kerülve, elenyészett"

2 5

. Ebben a négy pontban megtalálható mindaz, amit Herman Ottó kutatásai során a néprajztól várt és segítségével igyekezett elérni. Ezek közül számos olyan akadt, melyen az idő már túllépett, de olyan is akad, melyet ma is magunkénak vallunk. Igyekezett minél szélesebb körben gyűjtött anyagra támaszkodni: „1897-ig összesen 223 pontot kutatott át, ezek közül 80 halászati, 143 pásztoréleti anyagot nyújtott". Ha azonban közvetlen halála előtt, de még életében megjelent utolsó könyvének: A magyar pásztorok nyelvkincse című művét végiglapozzuk, akkor kiderül, hogy a pásztorokkal kapcsolatos kutatópontok száma jóval meghaladja a kétszázat, ami már önmagában is jelentős teljesítmény.

26 Ahova nem tudott eljutni, oda levelet írt és valóságos gyűjtőhálózatot épített ki nagyobbrészt értelmiségiekből, földbirtokosokból, gazdatisztekből, de néhány paraszt- és pásztoremberrel is levelező kapcsolatban állott. Gyűjtéseiről szólva már itt is és más munkámban is jeleztem, hogy az a mai igények szerint mérve, de saját korukban is sok esetben felületesek még akkor is, ha rögtön észre tudta venni a leglényegesebb tárgyakat, munkamódokat, jellegzetes vonásokat. Módszeréhez tartozott, hogy már előre értesítette a megye alispánját, a polgármesterét, a falu vezetőit és olyan hírnévvel rendelkezett, hogy rövid látogatása helyi ünnepnek számított. A vezetők az állomáson négylovas hintóval várták, majd bankett következett és kirándulás a pásztorokhoz, akiket természetesen már jó előre értesítettek, akik sok esetben megzavarodtak a sok úrtól és Herman Ottó rendszerint direkt kérdéseire igennel, ritkábban nemmel válaszoltak, hogy minél hamarabb megszabaduljanak tőle. Ezzel a módszerrel nem is sikerült mindig a legjobb adatközlőket kiválasztani, sőt igen sok esetben a helyi „intelligencia" tagjai adták meg a kérdésre a választ, akiknek meg éppen nem mertek ellentmondani. Herman Ottó például Bugacra tett útjáról a következőket írta: „Száz jó emberem bevár azon a ponton a melyet kitűztem, röpít oda, a hova jónak látom; a nagy 25. Herman O., 1897. 412-413. 26. Herman O., 1914. VII-XIII. 24