A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - SZULOVSZKY János: A gömöri agyagipar állapota 1891-ben

mehettem el, mint értesültem e megye közismert buzgóságú tanfelügyelője buzdítása folytán fazekas társulat jött létre, mely a mázag beszerzése és őrlése tekintetében a közös eljárást vette foganatba. A másik nagy csoport: Deresk, Süvete, Licze, Léváid, Periász, Kövi, Gicze, Miglész, Rőcze és Jolsva Taplocza a mellété kövii vidékről szerzik anyagukat, az itt felsorolt községekre nézve különösen áll az,, a mit fentebb jelenteni volt. szerencsém, hogy egyik-másiknak már nincs, vagy közel jövőben nem lesz agyagtelepe. Ezen, az illető nép létfeltételével elválaszthatlanúl egybefüggő körülményen múlhatlanul kell segíteni, annál inkább, mert e vidéken az Amerikába irányuló kivándorlás mind nagyobb terjedelmet nyer. Míg az előbb felsorolt vidék alsó fele úgyszólván kizárólag tégla és cserépzsindely égető, addig most vázolt környék a fazekas ipar fészke. Merőben házi ipart képez itt is és ezzel a község egész népe foglalkozik s fő kereseti forrás kiapadásának meggátlása nagy érdek. Az iparág a régi nyomokon jár, ami természetes ugyan, amennyiben az alföld népének megszokott edényeit készítik. S a régi nyomok alatt az ósdi technikai fogások s módszerek értendők, melyek már túlszárnyaltattak. Mindamellett is ez iparág ma még oly állapotban van, hogy a megfelelő gyakorlati intézményekkel rajta maradandolag segíteni lehet. Süvetén régi társulatuk még fennáll, ez közvetíti a mázag (Glatte) beszerzését, közösen látják el magukat erre a dereski fazekasok is, sőt ez utóbbiak Levárd szomszédos községeket is ellátják. A közös beszerzés nagy pénzügyi fontossággal bír reájuk. A mázag - mely Selmecbányáról szállíttatik - nagybani beszerzési ára m. mázsánkint 20-22 frt, holott kicsinyben a falubeli boltosnál 28-32 krba kerül. S mivel néhány község fazekasai évente tetemes mennyiséget használnak fel, nyilvánvaló, hogy már e czímen is hasznosnak beillő megtakarítás volna elérhető. Ott, hol a talaj erre alkalmas, az érdekelt fazekasok figyelmét erre felhívtam és őket szövetkezésre buzdítottam. Ugyancsak szenved az iparág a megfelelő mázagőrlő-gépek hiánya miatt. Jelenleg időrabló primitív őrlő készülékük van, mely a termelés költségeit igen fokozza; conveniáló őrlő készülékkel való ellátás sürgős szükséget képez. Meg kell még említenem a kész edények forgalomba hozatalának ősi módját.

4 Ugyanis az edényekkel megrakott kocsi a tavaszkor (égetés után), a nagy-magyar-alföldnek veszi útját (ú. n. hosszúút). Az eladást azonban ritkán az iparos, de túlnyomó nagy részben más egyének eszközlik. S a miként vannak „fazekas községek", úgy vannak „kereskedő falvak" is, melyek a szomszéd község által készített edényeket az alföldre fuvarozzák. Az edényekkel cseregazdaság folyik; az edényárus búzával stbi tér vissza, melyei övéit a legközelebbi télre ellátja. Könnyen elgondolható, hogy e mód végeredményében nem járhat haszonnal. Hozzájárul ehhez még az is, hogy egyik-másik vásártartó község hetivásárait az edényárusok előtt elzárta. Tiszteletteljes jelentésem kapcsán fel kell vetni azon kérdést is, hogy mily eszközökkel lehetne ez iparágon segíteni. Ennek megoldásánál alapúi figyelembe kell vennünk, hogy daczára a vas és porczellán edény terjedésének, a fazekas ipar még hosszú időkre életképes, mert a cserépedény olcsó, azt mezőgazdasággal foglalkozó népünk szereti s sok másféle használatban is áll. Az agyagipar életképességének s fejlődésének fentartására első sorban arra van szükség, hogy iparosaink a kor igényeihez mért eljárással, készítési módozatokkal, ezközökkel és ízléssel megismerkedjenek. Ezeket természetesen csak megfelelő szakszerű oktatással lehet elérni. Kamaránk már 1881 évi jelentésében monda a kályha gyártásról: „Ez az iparág megérdemli a fejlesztést. A kamara kívánatosnak látná a vidéken pl. Rimaszombatban egy agyagipari szakiskolának felállítását. Az iskola két tanfolyamból állhatna. Az egyik lenne a tulajdonképeni szakiskola, a másik ismétlő iskola. Ez utóbbinak egyelőre nagyobb fontosságot tulajdonítunk; mert ebben munkaszünet idején az az agyagiparral gyakorlatilag már foglalkozók, t. i. a mesterek, legények s mások nyernének iparáguk némely műfogásában s főleg a mesterek egyik-másik megrendelésük minél tökéletesebb kivitelére nézve gyakorlati útmutatást." Az itt mondottak jelenleg, tíz évvel később is állanak, azzal a különbséggel, hogy ma inkább az utóbbira, a gyakorlati irányra kell a fő súlyt fektetni, mert nem lehet szem elől téveszteni, hogy mint említeni szerencsém volt - itt nem iparszerű, de házi iparszerűleg űzött foglalkozásról van szó. Ez egyénektől nem lehet s nem is szabad várni, hogy az bejöjjön a szakiskolába. Őket saját tűzhelyüknél, napi munkájuk közben kell felkeresni - s oktatni. E czélnak csak a vándortanári intézmény felel meg, később lehetvén csak egy agyagipari szakiskolának felállításáról elmélkedni. A vándortanárnak - eset4. Vö.: Szalay E.-Ujváry Z., 1982. 118-129. 11* 163