A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

EMLÉKÜLÉS Herman Ottó születése 150. évfordulóján - BÖKÖNYI Sándor: Herman Ottó, a természettudós

Országos Állatvédő Egyesület megalapításában. 1887—88-ban megjelenik „A magyar halászat könyve" két kötetben. 1888-ban háromhónapos norvégiai tanulmányútra megy, melynek eredményeként 1893-ban megjelenteti „Az északi madárhegyek tájáról" című népszerűsítő könyvét. 1891-ben megrendezi Magyarországon a II. Nemzetközi Madártani Kongresszust, melyen a magyar madártani kutatás elsősorban a madárvonulási vizsgálatok bemutatásával szerepelt. A kongresszus óriási sikere szinte automatikusan hozta magával 1893-ban a Magyar Ornithológiai Központ (ma: Magyar Madártani Intézet) megalapítását. 1894-ben megalapította a kétnyelvű Aquila című madártani folyóiratot, mely azóta is töretlenül létezik. Azonban még ez sem volt elég. 1901-ben megjelent „A madarak hasznáról és káráról" c. kötete, s ezt további három kiadás követte összesen 80 000 példányban (ez a példányszám ma is irigylésre méltó), s egy ötödik kiadást a felszabadulás után, 1960-ban is megért, s kiadták németül és angolul is. 1902-ben részt vett a Nemzetközi Madárvédelmi Egyezmény kidolgozásában, melyet 1906-ban hazánkban is elfogadtak, s 1908-ban a madárvonulás kutatása céljából bevezette a ma is használt madárgyűrűzést. Hallatlan munkabírására jellemző, hogy az 1140 munkájából 268 állattani tárgyú, javarészt népszerűsítő, vitairat, tudománypolitikai, szervezeti vagy ismeretterjesztő mű. S közben - mellékesen — 1880-ban az akkor nemzeti katasztrófának számító, a szőlőket elpusztító filoxéráról is írt egy könyvet, s az 1892-ben megjelent „Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága", az 1909-es „A magyarok nagy ősfoglalkozása" és az 1914es „A magyar pásztorok nyelvkincse" című könyvei is tele vannak állattani adatokkal. S mindezeket ragyogóan jó, olvasmányos stílusban írta, s illusztrációit is többnyire maga készítette. S abban az időben, mikor a kutatás, sőt szinte bármilyen szakma szakkifejezéseit németből fordították magyarra, volt bátorsága bevallani: „... nem követem azokat, akik nyelv dolgában mindenáron kreátorok, hozzá pedig német szellemben írnak, mert jól tudom, hogy a rossz szót és azt a bizonyos tudálékosságot a magyarság be nem veszi, lévén neki saját nyelve és észjárása; de igenis tanultam a francia íróktól, kik még az exact tudományok terén is a nyelv tisztaságára és szellemre törekednek ..." (Ebben persze jól tükröződik hazafisága és az osztrákokkal való szembenállása is.) Eddig főként adatokkal „bombáztam" önöket azzal a céllal, hogy bemutassam Herman Ottó, a természettudós sokirányú érdeklődését, hallatlan munkabírását és termékenységét. A továbbiakban a természettudós Herman Ottó egyéniségét és a tudományban játszott szerepét szeretném egy kicsit nagyító alá venni. Távol álljon tőlem, hogy Herman Ottót messze kora előtt járó, önálló tudományos rendszert kialakító tudósként írjam le, ám deheroizálására sincs semmi ok. Herman Ottó pontosan korának embere, tudósa volt, vitathatatlan viszont, hogy kora hazai természettudományos kutatásában a legelső vonalban állott. Azt hiszem nem állok egyedül azzal a felfogásommal, hogy Herman Ottó volt az egyike a modern magyar természettudomány megteremtőinek. Legfontosabb módszertani újításainak a következőket tekinthetjük: 1. Továbblépés a leíró, morfológiai jellegű kutatásból az ökológiai irányú felé. 2. Nem ragadhatok ki önmagukban egyes tudományos kérdések, a problémákat összefüggésükben kell látni és vizsgálni. 14