A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - FALUSSY József: Kísérlet az orosz főerő előnyomulásának feltartóztatására 1849. júliusában

Szinte természetes, hogy a vesztett csata után a „közép-tiszai" hadvezetés egysége végképp megbomlott. Dembinszki azt emlegette fel, hogy a visszavonulásnál magára hagyták.

5 6

. Mészáros L. már előre látta a vereséget, Perczel pedig az elmulasztott lehetőségen kesergett. Abban még egyetértettek, - s ez helyes következtetés volt, - hogy a magyar haderő ilyen csekély részeinek koncentrálásával az orosz főerő ellen sikert elérni nem lehet. Tehát tekintetbe kell venni a kormány szegedi székhelyének fedezését, valamint a Tisza—Maros szögi összpontosítást. Ennek érdekében a sereg feladata: lehetőleg késleltetni Haynau előrenyomulását Szeged felé. Az útvonal kijelölése vezetett a végső szakításhoz. A fővezér és vezérkari főnöke a Tisza bal partján vezették volna le a sereget: kerülővel, nem felélt területen, arra hivatkozva, hogy az osztrákoknak az oldalába lennének, s köztük a Tisza. Perczel azonban ragaszkodott a kormányszékhely valódi fedezéséhez, s a rövidebb Kecskemét-Félegyháza útvonalhoz. Végül Perczel kétségbe vonta Mészáros és Dembinszki rendelkezési jogát a sereg fölött, arra apellálva, hogy e téren neki Kossuth kizárólagos jogot biztosított.

57 Erre a két altábornagy azonnal el is hagyta a sereget.

58 (A levonulás Perczel elképzelése szerint zajlott le, melynek ismertetése, értékelése itt nem célunk.) Az eddigiekben ismertettük az 1849. jún. közepétől július 20-2l-ig terjedő részben politikai, de zömmel katonai eseményeket, melyek a szabadságharc kimenetelének e végső szakaszában zajlottak. Kiindulópontunk a harc reménytelen voltának megfogalmazása volt. A Klapka-féle védelmi koncepció helytelenségét a történtek világosan bizonyítják. Előbb tágabb körben mozogva próbáltuk felvázolni az erőviszonyok eltolódását, az intervenciós, ill. magyar csapatok elhelyezkedését a jelzett időszak kezdetén. Szót ejtettünk a szabadságharc politikai és katonai vezetése közti, s ez utóbbin belül meglévő ellentétekről is. Majd a közt leszűkítve az ún. „közép-tiszai" sereg működését vizsgáltuk. Megállapításainkat a következőkben foglalhatjuk össze. Kb. július elejétől kezdve a politikai vezetés a katonai ügyek intézésére semmilyen hatást nem gyakorolt. S ugyanezen időtől datálható ez, hogy egységes katonai vezetés, mint olyan — eddig is csak feltételes módban beszélhettünk róla - megszűnt létezni. Egymástól elszakított, egymással érintkezésbe alig lévő szétforgácsolt erők, tábornokaik által irányított — vagy inkább az ellenséges hadmozdulatok által rákényszerített - mozgásáról, „egyéni" akcióról van szó. Született egy jó elképzelés a komáromi pozícióról (az osztrák seregek ellenében), későn. A második — Görgey személyes fenntartásai ellenére — sem volt rosszabb, gyors végrehajtás esetén. Sha már Görgeyről szóltunk, ennek a tervnek a kivitelét —egyike fő támogatója — Kossuth késleltette a közép-tiszai egyesítés révén. Induljunk ki abból, mi volt Perczel feladata kezdetben? Erőgyűjtés, várakozás a „vaspálya" mentén. Erőgyűjtés: a 2/3 részben újoncokból, s puskaport alig szagolt, az oroszok elől végig menekülő katonákból minél harckészebb 2 hadtestet formálni. Nagyon rövid idő alatt, hallatlanul kevés és korszerűbb fegyver, hadianyag híján. A mennyiség Se.DanzerF. A., 1874. 329. 57. Szegedi találkozásuk alkalmával egymást vádolták félremagyarázással, s ez Perczel lemondásának egyik - kisebb - oka volt. SS.Bartaí., 1955. U.168.;BreitJ., 1929.11. 243-244.;Danzer F. A., 1874. 331.;Mészáros L., 1867. II. 302-303. 134