A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - B.KOVÁCS István: Erkölcs és fegyelmezés a felsővályi egyházban a jobbágyfelszabadítás előtt

talható a két testület fegyelmezési tevékenységének egyértelmű szétválása. 1840-ben pl. verekedés ügyében a presbitérium úgy dönt, hogy „megítélését, mint hatósága körébe nem tartozót, mellőzi." 1842-ben pedig a következő döntést hozza egy lopás ügyében. „A lopás vétkét, mint polgári fenyíték alá eső vétkes tényt és következésképpen hatósága körén kíveleső tényt meg nem büntethetvén Consistoriumunk, Tek. Bodon Antal fő gondnok úr által az illető szolgabírói hivatal elejibe kívánja minél elébb feljelenteni." Az egyház által korábban alkalmazott lelki jellegű büntetésmódok (egyházkövetés, penitenciatartás, kiközösítés) alkalmazásának az önkéntvállalás eseteire való korlátozása, illetve tilalma, az egyházi fegyelmezés tekintélyét jelentősen csökkentette. Helyettük az egyház mint lelki jellegű büntetést többnyire a feddést, intést alkalmazta, meglehetősen kevés sikerrel. 1815-től válik általános gyakorlattá a presbitérium fegyelmezési munkájában a pénzbírság kiszabása. Emellett néhány esetben még meghatározott számú botütést is kiszab a presbitérium, bár a polgári fenyítékkel való büntetést 1786-tól királyi rendelet tiltotta a számára. Alkalmazását a fegyelmezési gyakorlatban a világi hatóságokhoz való jó viszony tette lehetővé. Bizonyos esetekben a pénzbírságot váltották át botütésre. Pl. 1825-ben az illető „terhesnek találván kömyül állására nézve a pénz béli fizetést, a 15 páltzát önként, minden kényszerítés nélkül válalván a Consistorium rajta el is verette." „Ezek a büntetések súlyosságuk és nagyságuk mellett sem voltak alkalmasak a fegyelem szentségének és tisztaságának kidomborítására, viszont nagyon sok visszaélésre adtak könnyű alkalmat."

2 2 A presbitérium tekintélycsökkenését és vele az egyházi fegyelmezés hatékonyságának visszaesését jelzi, hogy 1813 és 1838 között 7 esetben kénytelen a presbitérium a világi bíróság elé utalni az ügyet, mivel a bűnösök nem hajlandók eleget tenni a presbitérium idézésének. Ugyancsak csökkenti a fegyelmező testület tekintélyét az olyan eset is, mint amilyet 1825-ben jegyeztek fel. A jelzett évben a volt szolgabíró özvegyét súlyos paráznaság miatt eltiltják az úr asztalától, a következő évben tartott egyházlátogatáskor azonban a kiküldöttek meghagyják, hogy az egyház „a maga oktából az úr asztalától senkit el ne tiltson, hanem e részben a budai 47. kánonhoz tartsa magát."

2 3 A presbiterek fegyelmi esetei is hozzájárultak a tekintélyvesztéshez. 1820-ban az egyházfi „külömbkülömbféle lopások gyanújába kevertetvén hivatalától a Consistorium által megfosztatott .. ." Ugyanezen esztendőben Ns. K. András consistoriális személly Rszombatba véghez vitt illetlen káromkodásáért, meg ittasodásából származott több úri rendekkel esett illetlen összve jövéséért. . . maga ki tisztázása tudtára adatott, hivatalának addig lejendő fel függesztése mellett." 1825-ben egy másik presbiter miután megvallotta, hogy „néhai B. P. Szolga bíró úr özvegyével törvénytelen együttéléssel élt és tőle teherbe is esett és a született gyermeket maga iktatta el Derencsénybe az ev. prédikátor úrhoz a meg keresztelés és a rajta által való esztendeig tartó nevelés végett «.. miután méltó módon meg követte az Istent és az eklesiát s a Consistoriummal mint annak ez ideig volt tagja meg békéllett, a Consistoriumból kirekesztetett és annak tagjának nem esmértetik." 1829-ben panaszt tesznek egy presbiter ellen, hogy „a kortsmán gyakran megjelenik, még a kondással is iszik és káromkodásokat gyakorol", amiért először kizárják a testületből, majd „a meg jobbulás feltétele mellett székibe meg hagyatott, de 3 Ft-ra marasztatott, elébe 22. Lenkey L., 1965.235. 23. Bodon Á., 1860.21. 109