A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

ZSÁMBOKI László: Pénzverészeti szakemberképzés Magyarországon a XVIII. században

PÉNZVERÉSZETI SZAKEMBERKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON A XVIII. SZÁZADBAN* ZSÁMBOKI LÁSZLÓ A pénzverészeti vezető, ma úgy mondanánk felsőfokú szakemberképzés egyidős a felsőfokú műszaki szakemberképzéssel. A bányászati-kohászati felsőoktatás keretében már a kezdetektől oktattak pénzverészeti ismereteket, illetve képeztek ki speciális pénzverészeti szakembereket. Ez a tény azonban nemcsak a földrajzi határokat nem ismerő numizmatika iránt általában érdeklődők táborát töltheti el méltán büszkeséggel, hanem minket magyarokat különösképpen is: a 18. század első felében ugyanis a magyarországi Selmecbányán alakult ki a világon az első életképes műszaki oktatási intézmény, s ebben elsőként, s a későbbi időkben is egyetlenként pénzverészeti vezető szakembereket is képeztek. E hely, a miskolci Herman Ottó Múzeum további aktualizálásra is késztet: a kétszázötven esztendős ősi selmeci alma mater három évtizedes soproni közjáték után - Miskolcon kapott otthont, s vált az újabb fejlődés előtt álló miskolci egyetem történelembe gyökerező alapjává. Mielőtt rátérnék előadásom tárgyára, vessünk egy pillantást azokra a körülményekre, amelyek hatására társadalmi szükségszerűségként jelentkezett a műszaki szakoktatás megteremtése. A 18. század elejére az egykor dúsgazdag érclelőhelyek hagyományos módon hozzáférhető és könnyen földolgozható készletei gyakorlatilag kimerültek. A bányászatnak meg kellett küzdenie az egyre fokozódó mélységekkel, a bányavizekkel, a munkaerő, valamint a gépi és állati hajtóerő hiányával stb. A kohászatnak lényegesen csökkentenie kellett a meddőben maradó fém mennyiségét, meg kellett oldania a nehezen földolgozható ércek kohósítását, az „első energiaválság" néven emlegetett fa-, faszénhiány következtében megoldást kellett keresnie a kőszén alkalmazására az ércolvasztásnál stb. Mindezek mellett, mivel a bánya- és kohóiparon kívül ekkor még semmilyen más nagyipar nem létezett, a bányászat-kohászat szakembereire hárult a gépészeti, építészeti, vízszabályozási, erdőgazdálkodási és fafeldolgozási feladatok ellátása is. Milyen képzettséggel, milyen fölkészültséggel foghatott neki, ezeknek a mai mérnök szemében sem csekély feladatok megoldásának a kor szakembere? Ebben az időben rendszeres, iskolai fölkészítést a gimnáziumok és az egyetemek adtak, illetve adhattak volna. A gimnáziumi oktatás azonban a megmerevedett jezsuita oktatási rendszer béklyóiban vergődött, s lényegében nem nyújtott többet, mint a klasszikus nyelvek tanulását és formális retorikai képzést. Az egyetemek bölcsészeti kurzusainak alapvető célja a A Herman Ottó Múzeumban rendezett numizmatikai tanácskozáson elhangzott előadás kibővített szövege (1983). 4* 51