A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VIGA Gyula.: Gyümölcstermesztés és a gyümölccsel való kereskedelem a Bükkalján

A gyümölcsöt főleg gabonáért cserélték 1 : 1 arányban. A terménynek zsákokat vittek magukkal az útra. Az így kapott gabonát vagy maguk feláték, vagy pénzért adták el mezőkövesdi kereskedőknek. A II. világháború után már pénzért árulták a gyümölcsöt, megszűnt a közvetlen termékcsere. A bogácsiak a szilvát főleg Jászapáti, Jászkísér, Jászdózsa felé vitték, de mentek lefelé a Tisza-mentén is: elindultak Mezőkövesden át, majd Egerlövőn, Ivánkán, Poroszlón át haladtak Tiszafüredre, ahol átkelve eljutottak Debrecenig, Balmazújvárosig, Nádudvarig is. A Jászságba leginkább a csütörtöki piacokra mentek: főleg a Kisasszony-nap környéki piacokon lehetett sok szilvát eladni. Ha nem kelt el a gyümölcs első nap, akkor maradtak még egy napot. Házaltak is a gyümölccsel, s hangos „Szilvát vegyenek!" kiáltásokká hívták fel magukra a figyelmet. Gyakran vittek Bogácsról szőlőt is árulni. Legtöbbet Miskolcra., de ezzel is elszekereztek a Jászságba is és Polgár irányába, a Tisza-mentén. A bogácsi asszonyok sok vadgyümölcsöt is gyűjtöttek (som, mogyoró, vadkörte, csipke), s azt a mezőkövesdi piacon értékesítették. Főleg a som volt kelendő, mikor - néhány nappal a leszedés után megívedett (puhára érett). A bogácsi kertekben is voltak oltott somfák. A csipkéből lekvárt főztek, s azt is a kövesdi piacon adták el. Jeles gyümölcsös falu volt a Bükkalján Sály is. A faluból meg Latorból az 1940-es évek elején még 20-25 szekérrel hordták rendszeresen a szilvát a keresztesi piacra, ahová az alföldi gazdák is feljártak vásárolni. De vitték a szilvát Nyaradra, és Bükkábrányba is. Kövesdi és keresztesi kereskedők is feljártak Sályba, s szekérszámra vásárolták fel a szilvát, almát, körtét. Voltak kofák is a faluban, akik 40—50 kg szőlőt vásároltak fel egy-egy alkalommal, s ők adták tovább a keresztesi vagy a miskolci piacon. A kácsi szentháromság-búcsúban sályiak és borsodgesztiek árulták a cseresznyét, ami akkor érett legjobban. De sok cseresznyét adtak el Keresztesen is. A szőlőt főleg Miskolcra hordták. Vitték szekéren, kosarakban, de jártak asszonyok gyalog, batuval is: a Komázsa felé mentek, Mocsolyáson, Kisgyörön át. A nagyban való gyümölcskereskedelem már a II. világháború előtt megszűnt Sályban, ma már csak néhányan piacoznak a gyümölccsel; autóbusszal viszik a piacra az árut. Harsányból az asszonyok cseresznyét, szőlőt, almát, körtét vittek a miskolci piacra. A batus ruhába kötött kosarukat háton cipelték, aPingyomon keresztül. Cserépfaluból a gyümölcsöt főleg Mezőkövesd és Eger piacaira vitték. Főleg csütörtökön és szombaton, a nagy piaci napokon árultak. A gyümölcsöt hátikosarakban vitték, s kötővél takarták le. Egy szekérre 10—12 kosarat is felpakoltak. Az 1950-es évektől már jobbára ládákat használtak a gyümölcs szállítására. A cserépiek legfontosabb áruja a berci-szilva volt. Érdemes idézni itt egy adatközlő szavait: „A szilvát szekérszám vitték árulni az Alföldre. Én is vittem Tiszaörsre, Tiszaszőlősre, Egy ékre, Csegére,Abádszalókra. Úgy szedtük a szilvát, hogy hamvas maradjon, úgy jobban kelt. A szilvát vagy edényszámra mértük, egyesek vékával is mérték, mások húzós mérleggel vagy rudas mérleggel. Attól függően mentünk, hogy mennyi volt a termés, vagy tudtunk-e venni olyanoktól, akinek nem volt fogatja. Én egy esztendőben két alkalommal mentem szilvával. Hozott egy kis pénzt a konyhára. A gyümölcsöt én általában pénzért adtam, nem cseréltem. 302