A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

LOSONCI Miklós: Ruttkay György aktivista festő életműve

\ 10. kép. Tutajosok (akvarell) 1948 Akkumulálódásához meghatározó irányt jelentett az itáliai utazás. Be is vallja azt, hogy egy aktivista művész nézőpontjából elemezte a művészettörténelem klasszikus értékeit. Sajátos felismerésekhez jutott. Rembrandttal szemben is akadtak fenntartásai, Dürert viszont végérvényesen felfedezte és Michelangelo életművéből önmagának a Rabszolgákat emelte ki. Azt hangsúlyozta, hogy „Valósággal benne élnek a szikladarabban és hosszú évszázadokon át emberek millióinak hirdetik az igazságot, hogy sohasem szabadíthatjuk ki magunkat az anyagból". Hasonló intenzitással idézi Botticelli, Massacció, Raffaelló, Brunelleschi jelentőségét. Olaszországi utazásának festői tapasztalatait szikszói kiállításán összegezte, ahol harminc akvarelljei mutatta be a közönségnek. 1928-ban Párizsba utazott, mely újabb revelációt okozott intellektusában. Tulajdonképpen itt egyeztette az aktivizmus eszményeit, annak folytatási lehetőségeit, számára adódható tanulságait a festészet metropolisában. Vajon jelentett e választóvonalat életében ez a párizsi időszak, okozott-e olyan katarzist, mint Adynál, a Nyolcaknál? Ruttkay a maga szempontjából késve érkezett Párizsba, túl volt életműve nyitányán, s bár műveltségét, érzékenységét pallérozta, pallérozhatta, — már nem módosította pályáját. Nem lett iránytű, csak használandó szellemi kincstár. Ezt regisztrálta. Az „Egy aktivista festő vallomásai"-ban beszámol Rodin, Maillol művészetéről, érinti Matisse, Derain képeit, de igazán Leonardo da Vinci lelkesíti, még Cézanne sem annyira, Vlaminckról nem is beszélve. Mindent összegez, — a Sainte — Chapelle kápolna gótikáját, Grécót, Memling, Delacroix, Ingres alkotásait, de a XX. század festészete ekkor már számára nem jelent alapvető élményt. Hiába, tíz évvel később érkezett Párizsba. Azzal zárul e naplójegyzete, hogy felidézi második házasságkötését Nyiry Lili 217