A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

CSERI Miklós: Népi lakáskultúra a Szuha-patak völgyében

családtól van tudomásunk. Poharat csak akkor tettek az asztalra, ha Don vagy pálinkát is adtak az ebédhez. Egyébként a közös ivóedény a vizeslócán levő bádog vagy pléhbögre volt. Ha nem volt vendég, akkor mindig a családfő szedett először, ha volt, akkor a vendég férfié volt az elsőbbség. A gyerekeknek az anyjuk szedte ki az ételt, és ő maga mert utoljára. „Régen az étkezés előtt volt imádság is, a vendégek még mondták azt is, jó étvágyat, de a család magában nem nagyon mondta, meg az imádság sem mindenhol volt." A kenyér leginkább az asztal sarkán feküdt, szép fehér házilag szőtt kenyeres kendővel letakarva, a szegett felével befelé fordítva. Az új kenyér megszegése előtt a vallásosabb katolikusok keresztet vetettek rá a kés hegyével. Ezt is legtöbbször maga a gazda végezte. Egyes helyeken kenyereskosárban a gerendára akasztották fel, hogy a por ne lepje, a gyerekek pedig ne tudják lerántani. A leesett kenyérdarabot ijedten kapták fel és megcsókolták. Az étkezések területén szintén jól kimutathatók a két réteg közti különbségek. A magasabb társadalmi presztízs, rang megkövetelte a nagyobb társadalmi életvitelt, A nemeseknél mindennaposak voltak a vendégjárások (pap, bíró, szolgabíró, más nemesek, városi hivatalnokok, stb.), jobban kialakult az étkezések szokásrendje és hagyománya is. A parasztoknál az étkezés az év legnagyobb részében csak a közvetlen létfenntartást szolgálta, nem volt áttételesebb társadalmi funkciója. Hálóhelyek A lakóház hálóhelyként való funkcionálása valamivel függetlenebb volt az évszakok változásától, de teljesen nem tudott ez sem elszakadni tőle. Télen mindenki a házban aludt, nyáron viszont a férfiak legtöbbször kintmaradtak az istállóban, aratáskor pedig a határban is. *.« •.. >-. A férj és a feleség legtöbbször egy ágyban aludtak, ha nem, akkor a férfi a belső sarokban, míg a nő a külső sarokban hált. A legkisebb gyerek (pólyás) az anya ágya melletti bölcsőben, esetleg kiságyban aludt. Ezen hálóhelyeket a gazda maga készítette el legtöbbször. A három-hat évesek helye szintén a kiságyban vagy a dikón volt. Sokszor „lásbast is aludtak" a gyerekek. A különböző nemű gyerekeket 8-10 éves korukig hagyták együtt, míg az egyneműek elháltak akár a házasságig is. Anya lányával, nagyanya unokájával sokszor hált együtt. A férfiak (férj, nagyapa) ritkán feküdtek együtt kisebb fiúkkal,velük is inkább az anyjuk, nagyanyjuk aludt. Fekhelyül a hagyományosnak mondható ácsolt, majd később készen vásárolt szalmazsákos ágy szolgált. Az ágy terminológiáját, megjelenését, fejlődését a magyar parasztházban már tisztázta a szakirodalom.

14 Cs. Sebestyén Károly szerint a 19, század második felétől már hanyatlás következik be az ágy fejlődésében. Utánozni kezdték a városi, úri formákat, a nemes fa helyébe a 14. Cs. Sebestyén K., 1954. 374-386. 18* 275