A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

VERES László: Az erdőbirtokok szerepe a diósgyőri koronauradalom gazdálkodásában a 18. század második felében

A diósgyőri uradalom szakszerű erdőgazdálkodásáról a XVIII. század utolsó harma­dának kezdetétől szólhatunk. Az első vágásterv, amely a túlnyomórészt tölgy állományú erdők kitermelését szabályozta, egy ismeretlen nevű egri szerzetes munkája nyomán 1772-ben készült el. Az egri szerzetes felmérését felhasználva a liptóvárics. kir. vashámor felügyelője térszakozással sorszámozott vágásokra osztotta az erdőket, s ez a sorszámozás — amely a térképen a parcellákon feltüntetve szerepelt — határozta meg a fakitermelés útját. Néhány évvel később, 1779-ben egy újabb vágásterv készült Andreas Kneidiger kamarai mérnök térképének felhasználásával. A terv készítője Mogyoróssy Antal a szepesi magyar kamara hivatalnoka volt. Az általa készített vágásterv annyiban különbözött az 1772-ből származótól, hogy három vágási sávra osztotta az erdőségeket, s mindegyik savban 100—100 vágást engedélyezett. Az egyes vágások 4000 öl becsült famennyiséget tartalmaztak. Ebben a tervben már nem sorszámozással jelölték a fakitermelés irányát, hanem az egyes parcellákban évszámmal a fakitermelés évét. Tehát az utóbb készült és 100 évig, 1875-ig érvényben levő terv azért volt előnyösebb, mert meghatározta az egy évben kitermelhető famennyiséget, s ezen túl a tarvágással kiirtott terület újratelepítését is előírta, mivel 100 év múlva újra a parcellasor elején kellett kezdeni a fakitermelést. Egyéb­ként innen származott a terv lényegét összefoglaló rövid elnevezés is: 100 éves vágásfor­duló. 4 Az 1779. évi erdőgazdálkodási terv külön erdőterületet biztosított az uradalmi erdőbirtokon levő legjelentősebb ipari üzem, a Fazola-féle vashámor szükségletére. A vas­verő hámor termelése kezdetben évente 4000 öl fát igényelt, a későbbiekben pedig, az 1780-as évektől már mintegy 7300 öl fára volt szükség a folyamatos termelés biztosítá­sára. Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a 100 éves vágásfordulót engedélyező terv nem tette volna lehetővé a folyamatos vasgyártást, illetve a hámor kapacitásának növelését, ezért egy összefüggő, nagyobb, szabadon felhasználható erdőterület kiszakítására volt szükség. így ezt a kihasított erdőterületet nem érintette az erdőgazdálkodási terv. 5 Ezzel szemben az uradalom másik legjelentősebb ipari üzeme, az 1755-ben új helyre települt üveghuta sokkal kedvezőtlenebb elbírálásban részesült akkor, amikor számára nem jelöl­tek ki szabad felhasználású erdőterületet, s a faigényt csak a vágási terv előírásai szerint lehetett biztosítani. Vagyis az üveghuta csak a soron következő és maximálisan 4000 öl fát tartalmazó parcellát használhatta. Amikor az üveghuta áttelepülése szükségessé vált, akkor az új telep is csak ott alakulhatott ki, ahol az erdőgazdálkodási terv szerint megkez­dődhetett a fakitermelés. Ilyen esetben még az sem jelenthetett méltányos elbírálást a huta számára, hogy a törőmalmok és egyéb berendezések üzemeltetéséhez rendkívül fon­tos vízi energia nem állott ezeken a helyeken rendelkezésre. 6 Feltételezhetjük, hogy az üveghuta erdőfelhasználásának korlátozása, behatárolása Mária Terézia azon rendelkezésé­nek volt a következménye, amely előírta „ ... hogyha nem is szüntetik be az üveggyártást és hamuzsirégetést, legalább korlátozzák annak üzemét olyan mértékig, hogy a diósgyőri 4. A terv egyik eredeti példánya a Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Dokumentációjában talál­ható. (A továbbiakban HOM. HTD.) Leltári száma (Ltsz.): 11.24. A térkép eredeti felirata: Char­ten Von denen gesamten Diosgyörer Kaál Waldungen, Voraus die im Jahr 1776 von Kaál Inge­nieur Andreas Kneidiger gesehene eintheilung zu ersehen. 5. Soós Imre 1960. 14. 6. Veres László 1979. 31. 166

Next

/
Oldalképek
Tartalom