A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

PISZTORA Ferenc: A pszichiátriai kórrajzokban rejlő folklorisztikai információk jelentősége a szellemi néprajz számára

A PSZICHIÁTRIAI KÓRRAJZOKBAN REJLŐ FOLKLORISZTIKAI INFORMÁCIÓK 227 kaphatott volna, s erre a későbbiekben sem került sor. Ily módon méginkább megnövekedett a beteget és környezetét rendszerint amúgy is jól ismerő kezelőorvos által nyújtott adatszolgáltatás fontossága. A pszichiátriai kórrajzban továbbá nem ritkán találhatók — a századforduló utáni időszakban az írni-, olvasni tudás elterjedésével szaporodó mértékben — a betegek által írott levelek, beadványok, feljelentések, naplók, költemények stb. Ezekben a népi mentalitásra utaló számos részlet is szerepel. Idevonatkozó példaként elsőnek a Rudolf trónörökös személye körül — főleg váratlan és rejtélyes halálát követően — kialakult számos népi adoma egyik leegyszerűsített és elhalványodott változatát említem:

19 F. M. 40 éves, Nyírbátori születésű és lakos, nőtlen, görögkatholikus vallású, esernyőjavító hatóság elleni erőszak és királysértés bűntette miatt került a Debreceni Fogházba. Ott „üldöztetési mánia" tünetei léptek fel nála, ezért a törvényszéki orvosok megfigyelés végett a Nagykállói M. Kir. Állami Elmegyógyintézetbe utalták be. 1908. júl. 15-én nyert ott felvételt, kórrajzi diagnózisa: „Tébolyodottság". A kórrajzban egy, a beteg által írt költemény is volt található, „Princz Rudolf temetése" címmel. A hosszú költeményből csupán néhány, a trónörökössel, Ferenc József császárral és Erzsébet királynéval kapcsolatos, a korabeli népies politikai közgondolkozásra jellemző strófát idézek: „1885 évben szomorú hír jött az ember fülibe, Hogy mi történt, alig bírom leírni. Hogy még ilyent ki is lehet gondolni! Trónörökös, hogy kiment az erdőbe, Azt sem tudta, hogy törik ki élete, Hogy is tudná, hogy ott várja a halál, Csak mikor a gyilkos szeme előtt áll. Életitől gonosz gyilkos megfosztotta, Úgy találta József herceg az árokban. Jaj Istenem, mit is kellett elérnem, Jobb lett volna ez világra sem születnem. Hogy a testét a koporsóba tették Koporsója fedelét rá helyezték Hogy ne nézzék összeroncsolt tetemét, Ne keserítsék Magyarországnak szívét. Úgy is gyászban vagyon már az ő szíve, Oda van a Magyarország reménye, Gyászba borult az Ország örökre, Mert oda van, aki őtet szerette... Stefánia végtől-végig siratta, Kendőjét könnyeitől csavarta. Miniszterek, most teszitek a sárba, Az országot örökös áristomba. Édesanyja sem gondolta el volna, Hogy még ő is gyászhalállal kimúlna. Őfelsége vígan ment Buziásra nagygyakorlatra, Buziáson gyászsürgönyét megkapta, Felesége is megvagyon gyilkolva. Őfelsége hogy áztat elolvasta, Szobájában rögtön elájula. Őfelsége feleségét kiterítve meglátta, Végtől-végig sűrű könnyel siratta.