A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)
PISZTORA Ferenc: A pszichiátriai kórrajzokban rejlő folklorisztikai információk jelentősége a szellemi néprajz számára
A PSZICHIÁTRIAI KÓRRAJZOKBAN REJLŐ FOLKLORISZTIKAI INFORMÁCIÓK 23 3 A folklór pszichopathológiai oldalról való megközelítésének sajátos szempontjai és lehetséges előnyei: Az elmekóros tünetekben foglalt folklorisztikai témák és azoknak a betegek részéről történő megélése néhány vonatkozásban különbözik a normál népesség szellemi néprajzából jól ismert tipikus tartalmaktól és reagálási formáktól. A pszichopathológiai köntösben jelentkező folklór sajátosságai főleg a következő két pontban összegezhetők: Míg a népi hagyományokat, meséket és hiedelmeket még őrző és az azokban hivő közösségek tagjai — különösen manapság — sokszor egyidejűleg szégyenlik „maradi" felfogásukat, nem szívesen beszélnek a gondolkozásukban változatlanul ható ilyesfajta archaikus eszmei maradványokról, sőt esetleg kifejezetten titkolják azokat a kívülálló idegen előtt, addig az elmebetegek többsége mindezt lényegesen gátlástalanabbal fejezi ki. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a pszichotikus egyének panaszaik feltárásában, téveseszméik és hallucinációik előadásában — ha t.i. egyáltalán beszélnek azokról és nem igyekeznek disszimulálni a tüneteiket, amire az esetek kisebb hányadában szokott csak sor kerülni — mindenkor őszinték. Részben kóros élményeik sodró ereje, részben kritikai kontrolijuk éberségének a csökkenése és differenciáltságának a nivellálódása teszi őket azzá. Egyes kórformákban a pathológiás élmények újszerűsége és az egész személyiséget magával ragadó hevessége annyira lenyűgözi a beteget, hogy szinte képtelen bármit is elrejteni a vele történtekből, átélésének a fokát mimikája és pantomimikája is hűen tükrözi. Másfelől viszont nálunk az elmeosztályok „védett szigetein" úgy a betegek, mint a kórrajzot szerkesztő orvosok mentesek bármiféle kívülről jövő manipulációtól. Vagyis a kórlapba többnyire az kerül, amit a beteg valójában gondol és érez. Pontosan ez a teljes őszinteség és a kifejezési készség gátlástalansága képezi a pszichotikus megélés és reagálás egyik sajátosságát. A másik sajátosság abban fedezhető fel, hogy a hallucinációkban és doxasmákban manifesztálódó folklór-témák — így mindenekelőtt a rontással kapcsolatos hiedelmek — nem ritkán sokkal pregnánsabban jutnak kifejezésre, sokkal markánsabb kontúrokkal rajzolódnak meg és ami a legfontosabb: sokkal inkább a realitás illúzióját keltik bennünk, mint a mentálisan ép lakosságnál megfigyelhető folklór-jelenségek. Ezekben az esetekben u.is arról van szó, hogy a beteg tudata peremén meghúzódó, mintegy készenlétben álló — de mindeddig egzisztenciális jelentőséggel nem bíró — babonás hiedelmek a pszichózis felléptekor a számára konkrét, személyes fenyegetés formáját öltik. Amíg tehát azelőtt a mágikus befolyásolás lehetőségében való hit a betegnél legfeljebb csak mint a neveltetéséből adódó halovány ismeret-elem, mint kevésbé hatékony tudati maradvány volt jelen, az elmebetegség kitörésekor —• a kóros vonatkoztatásoknak betudhatóan •— a saját testi-lelki integritás, a saját Én veszélyeztetettsége, vagyis a személyes érintettség révén evidenciaélménnyé, meggyőződéssé erősödik. 29. Mondhatnám úgy is, hogy a pszichózis a közösség tagjainál, egyedeinél többé-kevésbé fellelhető, s az archaikus társadalmi tudatra jellemző ismeretanyagot teszi a számukra égetően aktuálissá,
