A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

DOBRIK István: Fotó-grafika, grafika-fotó

192 DOBRIK ISTVÁN elismert fotóművészeink oeuvre-jéből. Hogy is közeledjünk ezekhez a „manipulációkhoz", „transzpozíciókhoz". Fotószerűek-e ezek? Megmagyarázhatók a fotó lényegéből, vagy csupán műfajidegen hatások erőltetése a művészeti ágon belül? Ezek a kérdések több probléma vizsgálatát indítják el. Meg kell nézni az erre használatos „manipuláció", „transzpozíció" vizsgálatunk szempontjából következő tartalmát. Meg kell vizsgálni, hogy ezek az érvényesített hatások adódhatnak e a fénykép, mint hordozónak strukturális adottságaiból. Át kell tekintenünk az így elért vizuális jelek tulajdonságait. Végül megállapításaink lényeges pontjait kell megpróbálni beilleszteni az esztétikai információs rendszerbe. A manipuláció fogalmát pejoratív értelemben használják a köznyelvben leggyakrabban: s így mesterkedésre, fondorlatos, gyanús tevékenységre utal. Mélyebb jelentése azonban: kézzel végzett művelet, kezelés, az anyaggal való bánásmód szinonimája. A mi fogalomhasználatunk ez utóbbira épül. A fényképezés valóságrögzítő folyamatának már első szakaszában is számtalan manipulatív lehetőség rejlik. Elsősorban azonban az ún. a már exponált, fényérzékenyített anyag kezelésében rejlő manipulációkat nézzük. A képmódosító eljárások történeti kialakulását vizsgálva fontos az a tény, hogy ezek az eljárások nemcsak a festett képhez hasonlító fénykép elérése céljából születtek, hanem tónusjavító ill. módosító szándékkal a fényképezési eszközök fogyatékosságain is akartak segíteni. A nemes eljárások — amik mesterséges művi beavatkozások voltak —, csak előjátékai voltak a fényképezés lényegében rejlő fotógrafikus módosításoknak, melyek a fényképezés anyagának optikai, fizikai és kémiai tulajdonságainak kutatásából eredő és erre alapozó manipulációkból adódnak. A tökéletesedő negatív és pozitív anyagok megjelenése következtében fordult a figyelem a tisztán fotográfiai úton történő tónusjavítás és képmódosítás felé.

10 A Person-féle árnyalatdúsító és a Romer-féle izohéliás eljárás a fotóban az anyagkorlátozta képi minőséget feloldva, fizikai és kémiai úton az információt minőségében analizálja, majd a mondanivaló érdekének megfelelően hozza a kép formai transzpozícióját, a transzpozíciós elemek szintézisét. A fotóművész így a fényképezőgép által leképezett és létrejött formarendszert —•• laboratóriumi körülmények között — a fotó sajátos fizikai és kémiai adottságain belül transzponálja a mondanivaló érdekében úgy, hogy a tárgytér valóságos elemeinek koincidált képi világ alapjaiban változatlan marad. A vizuális transzpozíció tehát a fotográfia esetében két lépcsőben történhet. Egyrészt a rögzítő tevékenység folyamatában, amely nemcsak a három dimenziónak két dimenzióra való alakítását, hanem a valóságot tárgyszíneikre, tónusokra, (színes fotó esetében) tetszőleges szintjellegekre való átírását jelenti, másrészt pedig a fentiekben említett manipulatív folyamatban. Mindez beilleszthető a Végvári Lajos fényképdefiníciójába. „A fénykép olyan, a kivágás segítségével szabályozott vizuális dokumen-