A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

BODNÁR Zsuzsanna: Egy kárpátukrán falu lakáskultúrája

EGY KÁRPÁTUKRÁN FALU LAKÁSKULTÚRÁJA 349 nak. A ház tisztántartása mindenhol a nők dolga. Ők végzik a seprést, nagyobb takarítást, meszelést, szellőztetést. Az ablakot ritkán használták szellőztetésre, inkább az ajtót. Ez a legtöbb helyen olyan minimális volt, hogy az egész lakás a szellőzetlenség benyomását keltette. A kemencés házakból sajátságos „növényszag" áradt ki. Nem csupán a tisztátalanságból származott ez, hanem azért is, mert ajtóról szellőztettek és huzat sohasem volt.

32 A ház földje nedves volt a naponkénti locsolástól, valamint szájból mosdottak, a pipások a földre köpködtek, a ládában megdohosodott a ruha. Az állandó tartózkodási helyet naponta takarították. A földes lakásokat mindennap fellocsolták, hogy friss legyen. Minden héten szombaton végezték a kisebb takarításokat. Ilyenkor letörölték a tányérokat, megtisztították a tűzhelyet, feltapasztották a konyha földjét. Az egész lakásra kiterjedő nagytakarítást meszeléskor végeztek. Ekkor a ház minden zugát megtisztították, a port letörölték. Az egész házat évenként kétszer meszelték, húsvét és búcsú előtt. A házak elejét többször, mert ez könnyebben piszkolódott, meg jobban ügyeltek a tisztaságára. A házakban is igyekeztek állandóan rendet tartani, bár ez nem látszott mindenhol. Pedig megvolt mindennek a helye, a ruháknak ládában, sublótban, edényeknek a falon, stelázsin. A tisztálkodás a kamrában, pitvarban, nyáron az udvaron, télen a házban történt. A napi mosakodás többnyire a kéz, láb, arc megmosására szorítkozott. Nagyobb mosakodás hetente csak egyszer, szombaton volt, vagy nagyobb ünnepek előtt. Fadézsában, fateknőben mosakodtak, ebben fürösztötték a gyereket is. Sokszor egy vízben többen is fürödtek. A lakóház elsődlegesen a ház lakóinak a védelmére szolgál, de emellett védelmet nyújt az állatoknak is. Kora tavasszal a kiscsirkét, kis állatokat a házban tartották egy deszkából készült faládában, amit a kemence vagy a tűzhely mellé tettek. Itt történt a tyúkültetés és keltetés is. Amint melegebbre fordult az idő, kikerültek az istállóba, ólba. Az alábbiakban röviden a világítást szeretném ismertetni. A világítási módok közül legnagyobb jelentőségű a bükkfából, tölgyfából készült hasított fokla volt.

33 A fokla 50—70 cm hosszú, 3—4 cm széles, 2—3 mm vastagságú faszilánk, amelyet kézben tartottak, vagy a fa repedésébe rögzítették. Házban, pitvarban egyaránt világítottak vele. A különböző mécsesek s a petróleum lámpa is a foklánál kisebb jelentőséggel birtak.

34 A mécsesekben nemcsak zsírt és olajat égettek, hanem méhviaszt is. Cseréptányérba, kis lemez skatulyába vászon, rongy kanócot tettek és viaszt öntöttek rá, ezzel világítottak. A gyertyával való világítás teljesen elenyésző volt, lakodalom, halál esetén vagy alkalomszerűen gyújtottak csak gyertyát. A hiedelem szerint a boszorkányok arra vannak, amerre a gyertya füstje száll. Elterjedt volt a petróleum lámpa és annak különböző változatai. A pitvarban csak kicsi, falra akasztható lámpát használtak, de gyakran a hátsó szobában is. (Sok helyen a pitvarban világítás nem volt.) Az első szobákban, vagy ahol csak egy szoba volt, azokban a helyiségekben a mennyezetről lógott az asztal fölé a lámpa. Általában minden házban arra törekedtek, 32. Kiss Lajos 1953. 197—198. 33. Iváncsiss Nándor 1958. 412. : - „34. Szabadfalvi József 1963. 261.