A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

SÁNDORFI György: Motte típusú várak a történeti Borsod vármegyében

34 SÁNDORFI GYÖRGY 20. kép. A sajónémeti Várhegy helyszínrajza motte nyomait találjuk a helyszínen. Az első egy kisméretű, amelyet építői nem a gerinc legmagasabb pontjára, hanem a kiugró földnyelv szélére, közvetlenül a falu fölé építettek. A második motte már a gerinc legmagasabb pontjára épült tekintélyes méretű sánccal körbevéve. (A két motte főbb méreteit lásd a mell. táblázatban.) A nagy motténál feltűnő, hogy a sáncot a nyugati és keleti, könynyebben támadható irány felől kiszélesítették, sőt az északi oldalon a sáncon kívül egy új védőművet építettek, amelynek formája még ma is ó-olaszbástya jelleget mutat. Távolból tekintve a hegy gerincét a második, a nagy motte központi kúpjának végleges formáját is feltöltéssel kellett hogy kialakítsák. A két motte között védelmi kapcsolat ma már nem látszik a terepen. A nagy motte nyugati oldalán levő sáncerősítés pedig arra utal, hogy amikor azt építették, a kis motte már nem létezhetett. A felvételi rajz déli oldalán látható perem természetes eredetű. Itt elképzelhető lehetne egy egykori védelmi vonal, azonban az sem fogta volna körbe — egy védelmi rendszerbe — a két várat. A Neogrády féle légifelvétel alapján jogos lenne ún. kettős mottéra gondolni, itt azonban nem erről van szó. A kettős motték egyidejűleg éltek, rendszerint úgy, hogy az egyikben a gazdasági épületek voltak, a másikban pedig a földesúr lakóhelyei illetve, mivel jobban meg volt erősítve az elsőnél, a védők végső menedékeként szolgált. A terep részletes vizsgálata alapján itt azt kell feltételeznünk, hogy Sajónémeti esetében ha lehetett is átfedés, de a két motte funkcionálisan nem tartozott össze, hanem időben váltották egymást. Mindkét motte hasonló abban, hogy a védőárok 111. sánc közvetlenül a vár dombját veszi körbe. Nem csatlakozik a dombhoz nagyobb terület, amint azt a korábban leírt mottéknál tapasztalhattuk. A sajónémeti két motte tehát jellegzetesen olyan földesúri székhelynek